Tech

Ma születik meg a híres android lázadó

Látott lángban álló hadihajókat túl az Orionon, C-sugarak ragyogását a sötétben a Tannhäuser Kapunál. És mindezen pillanatok eltűnnek majd az időben, mint könnyek az esőben.

2016. január 8-án nyitja fel mesterséges, fagyáspont alatti kínai zuglaborban növesztett szemét Roy Batty, besorolása szerint harci és gyarmatvédő android, típusa szerint Nexus 6 – derül ki mindez Ridley Scott 1982-es cyberpunk sci-fi klasszikusából, a Blade Runnerből, a Szárnyas fejvadászból.

Ezen filmtörténeti trivia kevesebb figyelmet kap az internetezőktől, mint a Vissza a Jövőbe 2 időpontjának figyelése – a Facebookos cyberpunk sci-fi csoportok például csak tegnap kezdték el körberajongani Roy Batty születésnapját – mégis, a Blade Runner replikánsai (így nevezi a film a négyéves élettartamra hitelesített androidokat) krisztus-kornyi ideje számítanak példaértékűnek a sci-fi történelmében.

roy batty nexus 6

 Tudta például, hogy William Gibson, a sokak szerint az internetet és technikai jövőnket előre megjósoló sci-fi író, kiment a film vetítéséről, annyira összecsengett a film azzal a világgal, amit meg akart írni? Ha bent maradt volna a moziteremben, lehet, hogy meg sem született volna minden idők egyik legerősebb sci-fi regénye, az 1984-es, sokszoros díjnyertes Neurománc.

Akárhányszor is dicsérték a Szárnyas Fejvadászt az évek és évtizedek alatt (teljes joggal), nem mehetünk el a film Nexus 6-ábrázolása mellett. A Tyrell Corporation gyártotta mesterséges emberek pont azért élhetnek csak négy évig, mert esélyes, hogy kialakulhatnak náluk az érzelmek – a film pedig teljesen emberi motivációkat ad a Nexus-6 modelleknek azzal, hogy meg akarják hosszabbítani életük hosszát, ameddig csak lehet – ez pedig jóval emberebbé teszi őket a film számos emberénél. Érdekes azonban a tény, hogy a filmből nem derül ki pontosan, hogy mesterséges intelligenciákról beszélünk-e vagy sem – a háttéranyagok, illetve maga a film is laborokban növesztett szervekről és élőlényekről beszél, akikbe-amelyekbe személyiséget és emlékeket ültetnek, ennek technikai hátterére azonban sosem egyértelműsítették, eddig legalábbis.

 Tudta azt, hogy a forgatókönyvben teljesen más szöveg szerepelt az eredeti, méltán elhíresült mondatok helyett? A Roy Batty-t alakító Rutger Hauer viszont azt vélte, hogy túlságosan „operás” és „hi-teches” és inkább improvizált helyette egyet? A forgatás közben ezt hallva többen elsírták magukat a stábból a híresztelések szerint.

Ha még nem látta a Szárnyas Fejvadászt, ideje megnézni, ha már látta, ideje újra elővenni, aki pedig sokszor látta, annak érdemes megnézni a 45 perces japán fanváltozatot, amely teljesen más nézőpontból mutatja be a történetet (az Uchuu Daisekusen jegyezte, YouTube-ra feltöltött változat, amely a 30th Anniversary Edition Blu-Ray változatáról szedett részletekből és narrációkból lett összevágva és Deckard szempontjából mutatja be a történetet, időközben elérhetetlenné vált).

Ha pedig nem hallott volna róla, készül a Szárnyas Fejvadász második része is – ugyan Ridley elvállalta a film produceri munkálatait, a rendező jelenleg Denis Villeneuve, az operatőr Roger Deakins, a főszereplő pedig Ryan Gosling lesz – igaz, az első rész főszereplője, Harrison Ford is megjelenik a filmben.

A film forgatása idén ősszel kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik