Tech

Őrült kütyükkel dobálózik a Samsung

A Samsung kreatív részlegénél olyan eszközökön dolgoznak, amilyenekre nem is gondolnánk.

A Samsungnak van egy olyan részlege, ami a Creative Lab névre hallgat, és az ottani melósoknak az a dolguk, hogy minél elvetemültebb eszközöket találjanak ki, melyek lehet, hogy soha nem kerülnek tömeggyártásba, ugyanakkor adnak egyfajta kitekintést arra, hogy milyen irányba tart a kütyük világa. Néhány napja a cég három olyan eszközről rántotta le a leplet, melyeket napokon belül a Consumer Electronics Show-n is láthatunk testközelből, és ezek bizony igen szokatlan dolgok.

Az első ilyen kütyü a TipTalk, ami leginkább egy órának tűnik, de valójában egészen más: ha az ujjunkat a fülünkhöz helyezzük, az eszköz rezonanciás módszere segítségével úgy hallhatjuk a hangot, hogy közben senki más nem tud minket kihallgatni. A Samsung szerint így a zajosabb helyeken is nyugodtan tudunk telefonálni, és annyira bíznak a fejlesztésben, hogy tavaly augusztusban, egy külön startupot indítottak a fejlesztésnek.

samsung tiptalk

A második kütyü a WELT, mely elsőre nadrágszíjnak tűnik, míg másodikra kiderül, hogy valójában méri a derékbőségünket, figyeli az étkezési szokásainkat, és lépésszámlálóként is működik. A cég szerint sokkal diszkrétebb, mint a hasonló dolgokra képes fitneszkütyük, egy megfelelő alkalmazással párosítva pedig tippeket is kapunk, hogy milyen mozgásformákkal tarthatjuk karban magunkat.

samsung welt

A Samsung harmadik érdekessége a Rink, melyet a Gear VR-rel lehet kombinálni, így egyfajta kontroller szerepét tölti be, amivel a virtuális valóságban tudunk érvényesülni, de pontos információkat nem tudni a működéséről, ám hamarosan biztos fény derül a titokra, miután a CES-en bemutatják.

samsung rink

A fenti csodákért felelős Creative Labról érdemes tudni, hogy a 2012-es alapítása óta 100-nál is több projektet dolgozott ki, melyek közül 40 vált valósággá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik