Tech

Saját autója panaszolta be a balesetet okozó nőt

Ha mindig a technológia legújabb csodáit használjuk, azon se lepődjünk meg, ha a mindent látó, tudó és elfecsegő eszközök nem hagyják, hogy megússzunk valamilyen kihágást.

Floridában okozott balesetet az 57 éves Cathy Bernstein, aki elvesztette uralmát a volán felett, és először egy teherautóval, majd pedig erről lepattanva egy kisbusszal ütközött. A nő nem akart kiszállni az autóból, bár láthatóan nem esett baja, de nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megtegye az ilyenkor szükséges lépéseket, például rendőrt hívjon. A szirénák azonban hamarosan megszólaltak a közelben, és a rendőrök még azelőtt elállták az útját, mielőtt elhagyhatta volna a helyszínt. De vajon ki riasztotta őket? Az autó.

A vétkes sofőr által vezetett Ford modellben ugyanis olyan okos eszközök működtek, amelyek egyrészt folyamatosan figyelik az autó állapotát (például a karosszérián elhelyezett szenzorok állapotát, a sebesség hirtelen változásait, a légzsákok állapotát és egyebeket), és ha ezekből balesetre vagy vészhelyzetre következtetnek, automatikusan jeleznek a megfelelő szerveknek. Ilyenkor az intelligens rendszer elküld minden adatot – az észlelt körülményeket, valamint természetesen a baleset helyét is.

Az okos vészjelző arra is lehetőséget ad, hogy ilyenkor a sofőr szóban is jelezze a problémákat, ám amikor telefonon kapcsolatba léptek vele, azt mondta, “minden rendben van”. Az elküldött adatok alapján azonban jól látszott, hogy a minden rendben állapottól elég távol állt a dolog, ezért cserbenhagyás gyanújával le is tartóztatták a hölgyet.

A legnagyobb autógyártók, például a Ford mellett a Volvo és a BMW már most is használ ilyen rendszert a legtöbb friss modelljében, de 2018 márciusától például az Európai Unióban is csak hasonló képességű biztonsági rendszerekkel szerelt új autókat lehet forgalomba hozni. Ezáltal jelentősen csökkenhetnének a cserbenhagyásos gázolások és egyéb olyan balesetek, ahol az azonnali segítség-kérésen emberéletek múlnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik