Tech

Brutálisan erős szuperszámítógépet készítenek Japánban

A szigetországban öt év múlva adják át azt a gépszörnyet, mely szintén hipererős elődjénél százszor nagyobb teljesítményű lesz.

Jelenleg Kínában található a világ legnagyobb számítási teljesítménnyel rendelkező szuperszámítógépe, azonban Japánban igen komoly munkába fognak, hogy néhány év múlva már a szigetországban üzemeljen a világ legerősebb hardvere. Amennyiben minden jól megy, akkor a világverőnek szánt gép öt év múlva, a jelenlegi tervek szerint 2020 magasságában áll munkába.

A Flagship2020 projekt keretein belül fejlesztett új szuperszámítógép a tervek szerint mintegy százszor nagyobb teljesítménnyel lesz képes alkalmazásokat futtatni, mint Japán jelenlegi leggyorsabb szupermasinája, a “K”. A világon jelenleg a negyedik legnagyobb teljesítményű gépként jegyzett, SPARC64 VIIIfx-alapú Fujitsu monstrum több mint 705 ezer processzormaggal rendelkezik, teljesítménye pedig eléri a 10,5 petaflops-ot.

Jelenleg a kínai Tianhe-2 a világ legnagyobb sebességű szuperszámítógépe, mely elsősorban 3,12 millió processzormagjáról, illetve 33,8 petaflops teljesítményéről híres. A képzeletbeli dobogó második helyére az Egyesült Államokbeli Cray-alapú Titan léphet fel a maga szerény 560 ezer processzormagjával és nem kevesebb mint 17,5 petaflops teljesítményével, a bronzérmes pedig az ugyancsak USA-ban üzemelő, IBM-génekkel bíró Sequoia, mely 1,57 millió maggal és 17,1 petaflops teljesítménnyel rendelkezik.

Összehasonlításképpen egy átlagos mai számítógépet négymagos processzor hajt, és bár az ilyen szupergépek teljesítménye nem egyenesen arányos a processzormagokkal, mégis ki lehet számítani, hány százezerszer nagyobbak már ezen a téren is egy hagyományos PC-nél.

Snap969

Ajánlott videó

Olvasói sztorik