Tech

A legújabb őrület: kamera kerül a homlokunkra

Ennek a kütyünek a segítségével minden korábbinál diszkrétebb módon örökíthetjük meg életünk történéseit a saját szemszögünkből.

Az elmúlt időkben igen hatalmas népszerűségre tettek szert a különböző akciókamerák, melyeket adott esetben akár a fejünkre is könnyen fel lehet rögzíteni. Az viszont nem is kérdéses, hogy egy GoPróval a fejünkön elég nevetségesen mutatunk, de most itt a megoldás a problémára.

Ez pedig nem más, mint a 3RDiTEK által kifejlesztett 3RDi, mely egy integrált kamerával felvértezett műanyag fejpánt. Az újdonság vezeték nélküli Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál az okostelefonunkkal (Android, iOS), és ez utóbbi készülékre hárulnak például az adattárolási feladatok (később érkezik majd egy microSD-slotos változat is). A viselhető kütyü rendkívül egyszerűen kezelhető: a baloldali élt megérintve fényképet tudunk készíteni, ha pedig ugyanitt elhúzzuk az ujjunkat, akkor elindul a videófelvevő üzemmód.

A maximum Full HD felbontású videók készítésére alkalmas 3RDi ára 399 dollár (115 ezer forint), azonban egyelőre még felesleges a boltokba rohanni érte, ugyanis a kereskedelmi forgalmazás várhatóan csak 2016 negyedik negyedévében kezdődik majd meg.

Snap836

Ajánlott videó

Olvasói sztorik