Tech

2017-ben megszűnik az Android és a Chrome OS

A két rendszernek legalábbis különálló mivoltában mondhatunk búcsút, a telefonos és notebookos felület egy még ismeretlen néven olvad össze.

Android-rajongók, nyugalom, a robotos mobil rendszer nem hal meg, csak átalakul. Jelenleg ugyebár a Google különböző szoftverrel látja el az okostelefonokat és a hordozható számítógépeket: míg a zsebben hordozott készülékeken Android fut, addig a notebookokra a Chrome OS-t ajánlja. A legfrissebb híradások szerint ez azonban már nem sokáig lesz így.

A Google ugyanis bejelentette, hogy a 2008-ban debütált Androidot és a 2009-ben bejelentett Chrome OS-t egyesíteni fogja egymással, és az ily módon létrejövő új operációs rendszer első próbaváltozatai már a jövő évben napvilágot láthatnak. A végleges formában várhatóan valamikor 2017-ben felbukkanó új szoftver lehetővé teszi majd, hogy a számítógép felhasználók is hozzáférjenek a Google Play hatalmas tartalomkínálatához, valamint sokkal könnyebben lehet majd “átjárni” a laptop és a telefon között. A Chromebook eszközök a váltást követően új nevet fognak kapni, azonban a számítógépekre és mobilokra szánt Chrome webböngésző nevéhez nem nyúl hozzá a Google.

Ezzel a vállalat nagyjából azt az utat követi, amelyen versenytársai is próbálkoznak. A Microsoft például azzal igyekszik a korábbi Windows verziókat használókat frissítésre buzdítani, valamint a küszködő mobilos szegmensüket fellendíteni, hogy közös alapokra helyezte a PC-s és mobilos Windows 10-et, melyek között tökéletes átjárást biztosít. Ugyanezzel az Apple már jó ideje kísérletezik, bár névre még nem vonta össze a Mac OS X és az iOS platformot, azonban egy rakás olyan funkciót kínál, amelyek közösen érhetők el a két rendszerből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik