Tech

A parkolóban lakik a Google egyik alkalmazottja

Amerikában sincs kolbászból a kerítés, még akkor sem, ha egy sztárvállalatnál dolgozunk. Viszont vannak érdekes kerülőutak, avagy ilyen a rezsicsökkentés tech-módra.

Hányszor hallottuk már, hogy Magyarországon milyen nehéz egy pályakezdő dolga, amikor “le kell válni” apuról és anyuról, valamint a zsebpénzről és a családi otthonról, hogy aztán egy kezdő fizetésből a lakhatást, ételt, ruházkodást és az összes többi kiadást mind egyedül kell megoldania. Azt azonban ne felejtsük el, hogy tőlünk nyugatabbra, akár a Nagy Víz túlpartján sem rózsásabb a helyzet. Nemrég a Business Insider írt egy tanulságos történetet egy fiatal Google alkalmazottról, aki frappánsan oldotta meg a fent vázolt problémákat.

A 23 éves Brandon Massachusettsből költözött San Franciscóba azért, hogy a Google csapatában szoftvermérnökként dolgozhasson. Először gyakornokként kezdett a cégnél tavaly nyáron, amikor megpróbálta megkeresni a legolcsóbb lakhatási lehetőséget. Ez gyakorlatilag egy két hálószobás lakás volt, amelyben összesen négyen laktak, és ez a helyi árak mellett nagyjából havi 2000 dollárjába (550 ezer forintba) került. Igen, arrafelé nem olcsó az ilyesmi.

A fiatalember hamar rájött, hogy a hónap végére alig marad néhány fityingje, ráadásul olyan lakásért fizet hihetetlen összegeket, ahol szinte alig tartózkodik. “Nehéz megindokolni, miért dobok ki ennyi pénzt az ablakon. Olyan ez, mintha elégetném, hiszen úgy költöm el, hogy nem marad meg belőle semmi a jövőmre” – magyarázza döntését. Ez pedig nem volt más, mint egy meghökkentő lakhatási megoldás.

Amikor Brandon megtudta, hogy véglegesítik a Google-nél, vásárolt egy 2006-os Ford kisteherautót tízezer dollárért (nagyjából 2,7 millió forintért), majd beállt vele a Google parkolójába, és szépen berendezkedett a körülbelül 12 négyzetméteres raktérben.

Innentől az egyetlen fix költsége a havi 121 dolláros (kb. 33 ezer forintos) biztosítás a járműre. A rendhagyó lakásban nincs áram, de Brandonnek nincs is szüksége rá, hiszen gyakorlatilag semmi olyasmit nem használ, ami kizárólag fali csatlakozós áramot használna. A laptopját és egyéb mobil eszközeit minden nap fel tudja tölteni a pár lépésre található munkahelyén, lámpáit tölthető akku hajtja, ráadásul mozgásérzékelősek, így csak akkor világítanak, ha szükség van rájuk.

google-teherauto-lakas-02

A tisztálkodást és egyéb napi szükségleteket a Google alkalmazottaknak ingyen járó fitnessteremben oldja meg, ez ráadásul folyamatosan rendelkezésre áll, akár az éjszaka közepén is beszaladhat, ha hajtja a szükség. A reggelit, ebédet és vacsorát is a céges ebédlők valamelyikében fogyasztja, ruháit pedig nyilvános mosdákban tisztíttatja. Így a 12 négyzetméteren (ami tulajdonképpen egy átlagos szoba méretének felel meg) csupán néhány szekrényt és egy ágyat kellett elhelyeznie.

A fiatalember elmondása szerint ezzel a módszerrel fizetésének 90 százalékát képes megspórolni havonta, de így olyan extrákat is megengedhet magának, mint egy-egy vacsora egy exkluzívabb városi étteremben, vagy koncertek és egyéb események látogatása – ilyesmire egyáltalán nem lenne pénze, ha az extrém magas bérleti díjakat kellene nyögnie. Ráadásul a munkába járásért sem kell fizetnie, a benzint illetve a tömegközlekedés díjait megspórolja azzal, hogy “lakásától” néhány méternyit gyalogol a munkahelyéig, majd este vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik