Tech

Világelső 4G-s gyerektablet

Ezzel a kifejezetten gyermekeknek szánt táblagéppel még útközben is YouTube-ozhatnak a kicsik.

Az elmúlt időkben több olyan tablet is forgalomba került, melynek fejlesztésekor mind hardveres, mind szoftveres fronton a gyermekek igényei kerültek fókuszba: ilyen készüléket többek közt az Amazon és a Samsung is piacra dobott már. A most debütált EE Robin viszont a világ első olyan gyerektablete, melyben többek közt 4G mobilnet is található, vagyis a megfelelő mobilnetes SIM-kártyát a helyére csúsztatva akár utazás közben is netezhetnek a gyerkőcök.

Snap674

Természetesen a tabletről nem hiányzik a részletesen beállítható szülői felügyelet, melynek révén meg lehet adni, hogy a gyerekek pontosan milyen tartalmakhoz és milyen formában férhetnek hozzá. A számos gyermek-fókuszú alkalmazással előretelepített és a kisebb-nagyobb leejtéseket gond nélkül elviselő készülék előlapját egy 7 colos képátlójú érintőkijelző uralja, a RAM 1 GB-os, a microSD memóriakártyával bővíthető belsőmemória pedig 8 GB-os kapacitású. Az Android 5.1 (Lollipop) alapokon nyugvó speciális Kurio operációs rendszert futtató, 2 megapixeles kamerás EE Robin október 23-ától 129 fontos (55 ezer forint) áron kapható.

Snap673

Ajánlott videó

Olvasói sztorik