Tech

Összelegózható, hatalmas és olcsó 4K TV

Ennek az elérhető árú új televíziós készüléknek a részegységei külön-külön vásárolhatóak meg.

A lényegében a semmiből villámgyorsan a világ legnagyobb mobilgyártói közé katapultált Xiaomi eltökélt célja, hogy a televíziós készülékek piacán is megvesse a lábát. Ennek ékes bizonyítéka az a Mi TV 3 nevet kapott vadonatúj tévé, mely mind felépítése, mind mérete, mind pedig ára révén komoly érdeklődésre tarthat számot.

A Mi TV 3 tulajdonképpen nem más, mint egy 60 colos képátlóval rendelkező, Ultra HD 4K felbontású képmegjelenítő, mely akkor válik teljes értékű televízióvá, ha megvásároljuk hozzá az úgymond az intelligenciát is tartalmazó hangszóró kiegészítőt. A legvékonyabb pontján mindössze 11,6 milliméter vastag display anodizált alumínium keretet kapott és az LG technológiájának köszönhetően kiváló képminőséget biztosít. A 60 colos kvázi 4K monitor ára 699 euró (216 ezer forint).

Snap664

A 139 eurós (43 ezer forint) hangszóró egység Android 5.1 (Lollipop) operációs rendszert futtat, és többek közt három darab HDMI-bemenettel, USB 2.0 és 3.0 portokkal, VGA-bemenettel, Ehternet csatlakozó aljzattal és mélynyomó kimenettel rendelkezik. Az opcionális subwoofer 79 euróba (24 ezer forint) kerül, a hattengelyű mozgásérzékelős, hangfelismerős és Bluetooth 4.0 kompatibilis speciális távirányító ára pedig 14 euró (4500 forint). Amennyiben egy minden extrát tartalmazó szettet szeretnénk vásárolni, akkor mintegy 930 euróval (287 ezer forint) lesz vékonyabb a pénztárcánk.

Snap665

Ajánlott videó

Olvasói sztorik