Tech

Jövő héten is jönnek Apple újdonságok

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 10. 08. 11:00

Az almás logós gyártó ezúttal nem mobil, hanem számítógép fronton jelent majd be néhány újdonságot.

A 2015-ös évjáratú iPhone-okat már szeptemberben piacra dobta az Apple, november elején pedig a sokak által várva várt iPad Pro tabletek forgalmazását is megkezdi a vállalat, de ne gondoljuk azt, hogy a köztes hónapban semmilyen újdonságra sem számíthatunk tőle. Jól értesült források ugyanis tudni vélik, hogy a jövő héten új számítógépes bejelentésekkel érkezik a vállalat.

Ezen források úgy tudják, hogy október 13-án, vagyis jövő hét kedden hull majd le a lepel az Apple vadonatúj iMac masinájáról. Az újdonságot a külseje alapján állítólag nehéz lesz megkülönböztetni a jelenleg kapható iMacektől, vagyis a design lényegében semmit sem változik. A legfontosabb változás, hogy az új modell 21,5 colos képátlójú és 4K felbontású kijelzőt kap. Az egész konkrétan 4096×2304 pixeles képmegjelenítő mellé pedig az eddigieknél jelentősen gyorsabb grafikuskártyát pakol az Apple, no és persze már gyárilag OS X El Capitan operációs rendszert telepít a gépekre.

A forgalmazás várhatóan már a bejelentés napján megkezdődik, de nagyobb mennyiségben előreláthatólag csak novemberben lesz elérhető az új 4K-s iMac. Érkezőben van továbbá egy Force Touch integrációval rendelkező új Magic Mouse 2 egér, valamint egy rendkívül hosszú üzemidejű új Bluetooth billentyűzet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.