Tech

Újabb nagyot lépett a Prezi

Már eddig is Magyarország egyik legfontosabb tech-exportcikke, A Cég, Amelyik Lenyomta A Microsoftot Is.

Amikor a Prezi elindult, a számítógépes bemutatók világában gyakorlatilag a Microsoft volt az úr a PowerPointtal. Gyaníthatóan minden olvasónk volt már legalább egy (de inkább egymillió) olyan céges meetingen, vagy konferencia-előadáson, ahol a beszélő mögött monoton sorban váltakoztak a PowerPoint-diák, és legfeljebb pálcikaemberes clipartok törték meg a pontokba szedett szövegek egyhangúságát. A Prezi pedig gondolt egy nagyot és azt mondta, szakadjunk el végre attól, hogy egy bemutató egymás után rakott diákat jelent. A teljesen újszerű, átméretezéssel, pozicionálással, mozgással trükköző, dinamikával kísérletező prezentációknak aztán valóban óriási sikere lett: egy jól elkészített prezivel valóban egy csomó pluszinformációt lehet átadni, érzékeltetni az ok-okozati függőségektől az arányokig.

Manapság már persze a Prezi sem Magyarországon ragadt garázscég, hanem egy nemzetközi nagyvállalat. Legfrissebb bejelentésük szerint már hatvanmillió regisztrált felhasználóval rendelkezik a szolgáltatás, és a rendszerben készült preziket egymilliárdnál is többször tekintették meg. A felhasználók több mint 190 millió nyilvánosan elérhető bemutatót hoztak létre, így a Prezi egyben a világ legnagyobb prezentációs adatbázisává is vált.

A folyamatos növekedés újabb lépcsőfokaként a vállalat egy új partnerséget is bejelentett, társuk ezúttal a neves perifériagyártó, a Logitech lett: mivel ők vezeték nélküli távirányítókat, “prezentereket” is gyártanak, közös marketingtevékenységek mellett akár integrált megoldásokat is várhatunk az együttműködéstől. Ezen felül két új felső vezetővel is bővült a csapat, ahol 27 országból több mint 250-en dolgoznak. A San Francisco-i részleg nemrég kapott nagyobb, új irodát, míg a budapesti főhadiszállás is folyamatosan fejlődik.

Végezetül álljon itt egy új prezi a Prezitől: ebben a szakértők megnézték, mitől igazán sikeres egy jó bemutató, tehát mindenki tanulhat belőle, aki nem szeretne a következő meetingen asztalra koppanó fejek és állkapocsroppantó ásítások hangjától megriadni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik