Tech

IFA 2015: az otthonunk és az autónk is okos lesz

IFA 2015: az otthonunk és az autónk is okos lesz

A berlini IFA szakkiállításon járva a Samsung legfrissebb IoT terveivel ismerkedtünk meg - 2020-ra a cég összes terméke IoT-képes lesz.

A Samsung a berlini IFA 2015 sajtótájékoztatóján bemutatta, hogy Internet of Things (IoT), azaz a Dolgok Internete víziója hogyan válhat valósággá egy sor új összekapcsolt eszköze és IoT szolgáltatása révén. Azok a látogatók, akik bepillantást szeretnének nyerni az IoT-ben rejlő határtalan lehetőségekbe, megtehetik a Samsung standjánál amely a berlini vásár területén, a City Cube-ban található, és a híres építész, Feruccio Laviani tervei alapján épült meg. Alex Hawkinson, a SmartThings alapítója és vezetője szerint ahhoz, hogy a Dolgok Internete sikeres legyen, az IoT eszközöknek különösen felhasználóbarátnak kell lenni, egyszersmind lehetővé kell tenni a fogyasztóknak, hogy személyre szabják és zavartalanul elérjék azokat az eszközöket, amelyekkel távolról is biztonságban tudhatják otthonukat. Az új Samsung SmartThings Hub, az érzékelők és frissített mobil applikációk az Egyesült Államokban mostantól, az Egyesült Királyságban pedig a következő héttől érhetőek el, Európa-szerte pedig 2016-ban jelennek meg.

P1010011_resize

Az új Samsung SmartThings Hub még erősebb processzorral rendelkezik, amely lehetővé teszi a videós megfigyelést, és egy szünetmentes táppal van ellátva, így áramszünet esetén az eszköz akár 10 órán át működőképes marad. A magánélet védelme és a biztonság között egyensúlyozva a videós megfigyelés lehetővé teszi a livestreamhez való hozzáférést bármely pillanatban, de csak akkor rögzíti videót, amikor egy nem várt esemény történik, például ha a bejárat előtt mozgást érzékel a rendszer. A SmartThings egy új, “Smart Home Monitor” elnevezésű megoldást is bemutat, amely egységes hozzáférést és irányítást biztosít a behatolás, a füst, illetve tűz, a szivárgások, áradások és más olyan problémák esetére, amelyek az otthonunkat érintik. Ilyen esetekben a SmartThings appon keresztül valósidejű, több kamera által készített videóval társított értesítések küld felhasználóinak.

P1010234_resize

A Samsung a formálódó IoT környezet fontos részeként tekint az autókra, ezért több vezető autógyárral működik együtt az autóipari innovációk terén.Ennek az együttműködésnek a részeként a Samsung SmartThings hamarosan integrálódhat a BMW autóiba, így egyenesen a műszerfalunkra kaphatunk értesítéseket a SmartHub-ról, illetve ellenőrizhetjük az autó műszaki állapotát, sőt távolról nyithatjuk-zárhatjuk is azt a SmartThings applikáció segítségével.

P1010072_resize

A Samsung a Volkswagennel létrejött együttműködés részleteit is bejelentette. Ennek része a Car Mode for Galaxy alkalmazás, amely még jobb autózási élményt ígér az olyan megoldásokkal, mint az iparágban vezető MirrorLink szabvány. A S-Voice révén érintéssel illetve hangvezérléssel irányítható Car Mode for Galaxy lehetővé teszi, hogy könnyen és biztonságosan fogadhassuk hívásainkat, hallgathassuk a kiválasztott lejátszási listáinkat. Könnyebbé válik vele a navigáció használata is, és hangosan felolvastathatók a bejövő szöveges üzenetek. A Car Mode for Galaxy alkalmazás előnyeit a mirroring funkcióval nem rendelkező gépkocsik tulajdonosai is élvezhetik. A Volkswagennel létrejött együttműködés magában foglalja Volkswagen Car-Net e-Remote applikációt is, amellyel az új Samsung Gear S2 okosórák kapcsolódhatnak a Volkswagen gépkocsik többféle típusához. Akár a leparkolt autó megtalálásáról, akár a légkondicionálás bekapcsolásáról, vagy az elektromos jármű akkumulátor-töltöttségének ellenőrzéséről van szó, a Samsung és a Volkswagen az autók és a viselhető eszközök összekapcsolódásának új szintjét valósítja meg.

A berlini IFA 2015 szakkiállítás újdonságairól a helyszínről számolunk be – utazásunkat a Samsung, a Lenovo, a Panasonic és a Telenor támogatja.

P1010239_resize
Olvasói sztorik