Tech

IFA 2015: megnéztük a legújabb OLED tévéket

IFA 2015: megnéztük a legújabb OLED tévéket

A kibővített LG OLED-termékportfólió tagja a világ első HDR-képes 4K OLED televíziója.

Négy új OLED televíziót mutatott be az LG a berlini IFA 2015 szakkiállításon, köztük a nagy dinamikatartományú (high dynamic range, azaz HDR) tartalmak megjelenítésére is képes 65/55EF9500 és 55EG9200 modelleket és az ívelt 55EG9100 OLED televíziót. Az EF9500-as szériában ráadásul a piacon először mutatkozik be a 4K felbontásra képes OLED kijelzők sík változata, az 55EG9200 és az 55EG9100 modellek újdonsága pedig a hihetetlen vékony dizájn: a kijelzők mindössze 4,8 milliméter “vastagok”. A kibővített 2015-ös OLED tévépaletta így már kilenc modellt tartalmaz.

P1010296_resize

Az OLED technológia képes a legmélyebb feketét és végtelen kontrasztarányt biztosítani, ennek köszönhetően pedig szinte életre kelnek a színek a képernyőn. Az OLED éppen ezért tökéletes platform a HDR-tartalmak számára is, hiszen a tökéletes fekete mellett a HDR élénk, dinamikus színei még inkább lenyűgözőek. Az OLED televíziók ráadásul úgy képesek megjeleníteni a HDR igényelte fénytartományt, hogy közben a csúcs fényerő alacsony marad, ami kivételes és még kényelmesebb vizuális élményt jelent a felhasználóknak. Az LG HDR-képes OLED tévéi emellett azt is lehetővé teszik, hogy a HDR-tartalmak streaming szolgáltatóktól vagy más külső forrásból érkezzenek.

P1010302_resize

Az LG készülékeinek újításai azonban nem állnak meg itt, hiszen a csúcstévék új dizájnnal is rendelkeznek. Nehéz elhinni, hogy egy televízió ennyire karcsú lehet, hiszen legvékonyabb pontján az EG9200 és az EG9100 is vékonyabb, mint bármely, ma a piacon elérhető okostelefon. A vizuális élményt a fényes, átlátszó talp fokozza, amely csökkenti a kijelző körül esetleg zavaró vizuális hatásokat. A tévék vékony kerete pedig szinte láthatatlan, a kép gyakorlatilag a kijelző teljes felületét elfoglalja. Az új tévék operációs rendszere az LG legújabb fejlesztésű okostévés platformja, a webOS 2.0. A továbbfejlesztett felhasználói felületnek és funkcióknak köszönhetően a webOS 2.0-val a készülék kezelése egyszerűbb és intuitívabb, a bekapcsolás gyorsabb, a Launch Bar személyre szabásával pedig minden eddiginél korábban érhetők el a kedvenc tartalmak. A 4K OLED tévék a Harman/Kardon felsőkategóriás audióeszköz-gyártóval közösen fejlesztett hangszórókkal biztosítják, hogy a remek képélmény kiváló hangzással egészüljön ki. Az LG új 4K OLED televíziói első körben Németországban, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában kaphatóak, a következő hónapokban azonban más, kiemelt piacokra is bevezeti őket a vállalat.

A berlini IFA 2015 szakkiállítás újdonságairól a helyszínről számolunk be – utazásunkat a Samsung, a Lenovo, a Panasonic és a Telenor támogatja.

Olvasói sztorik