Tech

IFA 2015: csuklóra pattintottuk a Gear S2 okosórát

IFA 2015: csuklóra pattintottuk a Gear S2 okosórát

A Samsung a berlini IFA szakkiállítás előestéjén mutatta meg elsőként a sajtó képviselőinek a legújabb viselhető kütyüjét.

Az elmúlt hetekben-hónapokban megannyi pletykát lehetett hallani azzal kapcsolatban, hogy a Samsung hamarosan bemutatja első körkijelzős okosóráját, a Gear S2-t, mely hétfő reggel hivatalosan is bemutatkozott, tegnap este pedig végre testközelből is sikerült megismerkednünk vele. Megtudtuk továbbá, hogy a készülék októbertől lesz kapható, illetve, hogy minden olyan okostelefonnal kompatibilis lesz, melyen Android 4.4, vagy újabb operációs rendszer fut, illetve legalább 1,5 GB RAM-mal fel van vértezve.

20150903_190404_resize

A Samsung két különböző változatot jelentett be – a Gear S2-t és a Gear S2 classic-ot -melyekkel két különböző vásárlói csoport igényeit kívánja kielégíteni. A fekete Gear S2 classic a hozzá illő bőr szíjjal azoknak készült, akik a karórák időtlen megjelenését keresik. A Gear S2 azok számára jelenthet ideális választást, akik életvitelüknek köszönhetően sokat vannak úton és a modern, minimalista megjelenést részesítik előnyben. Az új készülékek egyedi forgatható előlapkerete, a “Home” és “Back” gombjai biztosítják a gyors, és pontos használhatóságot, valamint az értesítésék és alkalmazások kényelmes elérését. A rövid ismerkedés során igen szimpatikus volt ez az új kezelési lehetőség – terveink szerint hamarosan részletes teszttel szolgálunk majd a Gear S2-ről.

20150903_193242_resize

Az IP68-as minősítésű, vízálló kivitelű Samsung Gear S2 alig 11,4 milliméter vastag, könnyű és kompakt dizájnjának köszönhetően igazán kényelmes viseletet biztosít. Élénk 1,2 colos Super AMOLED kijelzője 360×360 pixeles felbontású (302 ppi-s pixelsűrűség). Az optimalizált Tizen OS-nek és az 1 GHz-es, kétmagos processzornak köszönhetően a Samsung Gear S2 gyorsan és pontosan hajt végre bármilyen rá váró feladatot. A RAM 512 MB-os, a flashmemória pedig 4 GB kapacitással rendelkezik. A felhasználók egyetlen pillantással bármikor követni tudják a naptár és az e-mail értesítéseiket, valamint a híreket, vagy közvetlenül üzenetet is küldhetnek róla. A Gear S2 3G kapcsolattal is választható, amely magában foglal egy e-SIM-et, így a gyors funkciókat akkor is végre tudjuk vele hajtani, ha nincs a telefonunk a közvetlen közelünkben. A 3G változat sajnos csak egyes piacokon lesz elérhető, és egyelőre nem tudni, hogy Magyarországra meg fog-e érkezni.

20150903_193348_resize

A 24 órás aktivitás napló lehetővé teszi, hogy a felhasználók egy pillantással nyomon kövessék a napi mozgásukat, ezenkívül emlékeztetőkkel is ösztönzi a viselőit, hogy a kitűzött fitnesz céljaikat elérjék. A Samsung Gear S2 NFC technológiával érkezik, amely lehetővé teszi a pénztárca nélküli fizetést. A gyártó számos partnerrel dolgozik együtt különböző iparágakban, hogy a felhasználási lehetőségeket tovább bővítse, köztük az okos kocsi-, vagy lakáskulcs funkcióval, vagy a távirányítóval, amely az okos otthon eszközeit képes vezérelni. Mindezeket a lehetőségeket egy 2-3 napos üzemidőt biztosító, 250 mAh kapacitású akkumulátor (3G modell: 300 mAh) támogatja, amely folyamatos kapcsolatot biztosít anélkül, hogy állandóan a töltéssel kéne bajlódni. Amikor töltésre van szükség, a Samsung Gear S2-t egyszerűen csak a készülékkel érkező vezeték nélküli töltőre kell helyezni.

20150903_193542_resize

A Samsung szoros együttműködésben dolgozik partnereivel, hogy számlapok és óraszíjak olyan széles választékát kínálhassa vásárlóinak, amelyek közül bárki könnyedén megtalálja a stílusához és az aktuális hangulatához illőt. A felhasználók egyetlen pattintással könnyedén le tudják cserélni a karpántot, és még személyre szabottabb, kifinomultabb kinézetet tudnak kölcsönözni az órának az időtől, a helytől, vagy az alkalomtól függően. Már a piaci bevezetésétől kezdve válogatni lehet azon az applikációk közül, amelyek a Gear S2 kör alakú felhasználói felületére lettek optimalizálva. A b/g/n Wi-Fi, illetve Bluetooth 4.1 kompatibilis Samsung Gear S2 sötétszürke házzal és sötétszürke karpánttal, valamint ezüst házzal és fehér karpánttal lesz elérhető. A fekete Samsung Gear S2 classic bőrszíjjal lesz kapható.

A berlini IFA 2015 szakkiállítás újdonságairól a helyszínről számolunk be – utazásunkat a Samsung, a Lenovo, a Panasonic és a Telenor támogatja.

Galéria
Olvasói sztorik