Tech

A Facebook mindent letarol

Vajon melyik lehet az az alkalmazás, mely kivétel nélkül szinte az összes mobilon és tableten ott figyel?

A comScore piackutató cég kiadta legfrissebb felmérését, melyből kiderül, hogy az Egyesült Államokban idén júniusban melyek voltak a legnépszerűbb mobil alkalmazások. Érdekesség, hogy az elmúlt egy évben nem sokat változott a helyzet e tekintetben, ugyanis a 25-ös toplista 21 szereplője tavaly is hasonló pozícióban volt, sőt, az első 10-ből 8 appnak változatlan a helye.

Az első helyen továbbra is a 125,7 milliós fős felhasználói táborral rendelkező Facebook található, melyet jelentős lemaradással, 98,9 millió felhasználóval a YouTube követ a sorban. A második és a harmadik helyezett között nincs túl nagy szakadék, ugyanis a képzeletbeli bronzérmes Facebook Messenger 95,7 millió felhasználóval büszkélkedhet. Ez utóbbi egyébként a friss toplista nagy előre lépője, ugyanis a Facebook Messenger egy évvel ezelőtt még csak a tizenkettedik helyezett volt.

A negyedik, ötödik és hatodik helyen a Google tanyázik, még pedig a Search (81,1 millió), a Play (77,4 millió) és a Maps (76,5 millió) szolgáltatás révén. Ezt követően pedig a Pandora Radio (74,2 millió), a Gmail (67,9 millió), az Instagram (63,1 millió), illetve az iTunes Radio/iCloud (49,7 millió) következik a sorban. Kíváncsiak lennénk, hogy egy hasonló hazai felmérés vajon mennyivel hozna más eredményt, mint a comScore amerikai tanulmánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik