Tech

Beakciózták a Microsoft okoskarperecét

A redmondi mamutcég csuklónkat letámadó terméke most akciós áron kapható.

A Microsoft tavaly október végén jelentette be első viselhető kütyüjét, a Bandet. Ez az okosóráknál némileg szerényebb tudású, de a korábbi fitnesz okos karkötőknél mindenképpen komolyabb smart cucc háromféle méretben készül, és hivatalosan 199 dollárba (57 ezer forint) kerül. Az Egyesült Államokbeli Target most azonban 25 százalékkal lecsökkentette a kütyü árát, mely így már csak 150 dollárba (43 ezer forint) kerül, a vásárlással azonban nem árt sietni, ugyanis az akció július 25-én véget ér. Az Amazonon is bele lehet futni Band akciókba, melyek keretein belül általában 170 dollár magasságában szerezhető be a készülék.

 

A készülék abszolút nem válogatós, már ami az általa támogatott okostelefonok körét illeti, ugyanis a Microsoft Band nemcsak a Windows Phone, hanem az Android és az iOS szoftveres eszközöket is támogatja. Az amerikai gyártó nem kevesebb mint tíz szenzort pakolt a kütyübe, így az többek közt a szívverésünket, a stressz-szintünket, illetve az UV-sugárzást is képes mérni. Az integrált GPS-vevővel rendelkező újdonságba két darab 100 mAh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor került, melyek egy feltöltéssel mintegy 48 órás használati időt biztosítanak. A feltöltési idő körülbelül 1,5 óra.

 

A mért értékek, illetve a mobilról érkező notifikációk egy 1,4 colos képátlójú és 310×102 pixeles felbontású TFT LCD érintőkijelzőről olvashatók le. A csepp- és porálló kivitelű készülék kapcsán említést érdemel még a Bluetooth 4.0 LE vezeték nélküli adatátvitel, a beépített mikrofon, az alváselemző és lépésszámláló funkció, a Cortana támogatás, illetve a Microsoft Health nevet kapott új felhőalapú szolgáltatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik