Tech

Vadonatúj Edge böngészővel itt a legfrissebb Windows 10

A Microsoft kiadta érkezőben lévő szoftverének legújabb verzióját, melynek böngészője immár Edge névre hallgat.

A Microsoft tavaly szeptemberben jelentette be a Windows 8.1 követőjének tekinthető vadonatúj Windows 10 operációs rendszert, melynek bárki által kipróbálható ingyenes első tesztverziója október elején vált elérhetővé. A redmondi mamutcég ezt követően több tesztváltozatot is kiadott a szoftverből, melynek április elején megjelent 10049-es buildje tartalmazta először a Project Spartan nevezetű vadonatúj böngészőt.

Most pedig, néhány héttel a végleges változat megérkezte előtt kijött a 10158-as Build, mely számos kisebb-nagyobb változást és újdonságot hozott magával, és ez az első olyan Build, melyben már nem Project Spartan, hanem Edge névre hallgat a browser. Az új böngésző igen masszív Cortana támogatást élvez: a személyi digitális asszisztens alaphelyzetben ugyan a háttérbe van húzódva, azonban adott esetben aktiválja magát és segíteni próbál a felhasználónak. Az Edge lehetőséget biztosít továbbá arra, hogy bárhol ráírjunk vagy ráfirkáljunk az éppen megtekintett webes tartalmakra, és ezeket a webes jegyzeteket ezt követően egyszerűen meg is lehet osztani a szoftverrel. A Reading List funkció révén komplett weboldalak és akár PDF állományok is elmenthetőek offline használatra, a Reading View pedig egy a tartalom lényegi részére lecsupaszított olvasnivalót biztosít számunkra. Fontos továbbá, hogy a vadonatúj renderelő motor a Microsoft szerint villámgyors, nagyon megbízható és emellett maximális biztonságot szavatol.

 

A július 29-én egyszerre 190 országban és 111 nyelven megjelenő Windows 10 alapkiadása nem más, mint a Windows 10 Home, mely könnyen kikövetkeztethető módon az átlagos otthoni felhasználók igényeit figyelembe véve lett kialakítva, és PC-ken, tableteken és 2-in-1 eszközökön lesz futtatható. A Windows 10 Pro ugyanezen masinákra érkezik, de a kisvállalkozások számára lesz optimalizálva, a Windows 10 Enterprise pedig a közepes- és nagyvállalkozások új Microsoft OS-e lesz. A Windows 10 Education az iskolai dolgozók és a tanulók számára készül, a minimalista Windows 10 IoT Core pedig olcsó eszközökön, így például gatewayeken fut majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik