Tech

Újabb tömegek számára lesz ingyenes a Windows 10

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 06. 22. 08:00

A Microsoft mindent megtesz azért, hogy rögtön a piaci startkor tömegesen váltsunk az új OS-re.

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 még nem végleges jelenlegi tesztverzióját próbálgatók július végén ingyen megkapják majd a szoftver végleges változatát. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy telepíteni kell a számítógépünkre a jelenleg elérhető legfrissebb, 10130-as buildszámú Windows 10-et, és ugyanazt a Microsoft Accountot kell használnunk rajta, mellyel beregisztráltunk a Windows Insider programba. Július 29-én pedig teljesen ingyen és bérmentve, illetve abszolút legálisan frissíthetünk majd a végleges Windows 10-re.

Emlékezetes, hogy március közepén derült ki, hogy a Microsoft nemcsak a jogtiszta Windows 7, illetve Windows 8.1 operációs rendszerek felhasználói számára teszi ingyenes frissítésként elérhetővé a vadonatúj Windows 10-et, hanem azok számára is, akik az említett szoftverek kalózverzióit használják. De persze senki se gondolja azt, hogy ettől kapásból teljesen kifehéredik a mindaddig illegális szoftvert futtató számítógépe. A Microsoft ugyanis aztán gyorsan tisztázta azt a tényt, miszerint bár a nem eredeti korábbi Windowsokat futtató számítógépek is ingyen és bérmentve frissíthetők Windows 10-re, az update folyamatot követően a vadonatúj Windows 10 operációs rendszer ugyanúgy “non-geniune”, vagyis nem legális állapotú marad, mint amilyen addig volt a megelőző szoftver.

A redmondi mamutcég nem titkoltan abban bízik, hogy rögtön a piaci megjelenésekor rengetegen váltanak majd Windows 10-re, és idővel a nem eredeti verziót használók is rá fognak jönni arra, hogy milyen előnyöket jelenthet számukra, ha legális szoftvert futtatnak a számítógépükön.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.