Tech

Ricoh GR II: kicsi a bors, de erős

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 06. 19. 09:30

A Pentax legújabb prémium kompakt fotómasinája az igényes felhasználók számára készült.

Az elmúlt időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a gyártók lényegében egymás után rukkolnak elő olyan kompakt digitális fényképezőgépekkel, melyekbe hatalmas méretű szenzor és fix objektív kerül. Pontosan ilyen újdonság volt a Pentax által 2013-ban bejelentett Ricoh GR is, mely most végre megkapta az utódját. A nemes egyszerűséggel Ricoh GR II névre keresztelt újdonság külcsínje csak minimális mértében változott – a legfontosabb újdonság a Wi-Fi és az NFC megjelenése, a legrövidebb záridő 1/2500 másodpercre módosítása, a RAW puffer megnövelése, illetve a folyamatos és szpot AF videófelvétel közbeni használhatósága.

 tn-r01 (Array)

A 117 milliméter széles, 83 milliméter magas, illetve 35 milliméter vastag Ricoh GR II 251 grammot nyom a mérlegen, és ebben már annak a nagykapacitású lítium-ion akkumulátornak is benne van a tömege, mely egy feltöltéssel mintegy 320 felvétel elkészítését teszi lehetővé (CIPA). A CMOS technológiájú és APS-C méretű képérzékelő 16,2 millió képpontot vonultat fel, a legnagyobb választható fotófelbontás 4928×3264 pixel, a fényérzékenység pedig ISO100 és ISO25600 között állítható.

tn-r03 (Array) 

A kisfilmre átszámítva 28 milliméteres gyújtótávolsággal rendelkező objektív alaphelyzetben a gépváz védelmét élvezi és csak a gép bekapcsolására bukkan elő. Az f2,8-as fényerejű objektív mellett említést érdemel még az új GR Engine V képfeldolgozó processzor, a RAW támogatás, illetve a 4 képkocka/másodperc sebességű sorozatfelvevő. A 3 colos képátlójú LCD 1,23 millió képponttal rendelkezik, ezenkívül pedig HDMI-kimenetet is kapunk a pénzünkért. A magnézium vázat kapott, felpattanó vakus, de integrált EVF nélküli Ricoh GR II hivatalos listaára 599 font, vagyis átszámítva mintegy 260 ezer forint.

tn-r02 (Array)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.