Tech

Kamera is lesz az Apple Watch 2 okosórában

Az almás logós gyártó állítólag már javában dolgozik a második generációs okosóra fejlesztésén.

Az Apple tavaly szeptemberben jelentette be első okosóráját, a háromféle kivitelben és két méretben kapható Watchot, mely idén tavasszal jelent meg a kereskedelmi forgalomban. Jól értesült források szerint az amerikai gyártó már javában az Watch 2 fejlesztésén dolgozik, mely újdonság várhatóan valamikor 2016-ban lát majd napvilágot.

Az Apple Watch 2 legfontosabb újdonsága várhatóan az a Facetime kamera lesz, mely az okosóra előlapjának felső szekciójába, a kijelző fölé fog kerülni. A Wi-Fi kapcsolata révén az iPhone okostelefonoktól az eddiginél függetlenebb használatra is alkalmas okosóra révén videóhívásokat is minden további nélkül le lehet majd bonyolítani.

Iparági források szerint a második generációs Apple Watch üzemideje körülbelül ugyanolyan lesz, vagy esetleg kicsit hosszabb, mint a boltokban most kapható modellé, ugyanis felmérések szerint a felhasználók többsége állítólag megbarátkozott a készülék naponkénti töltésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik