Tech

Mozgó és parkoló autóban is mindent rögzít az új kamera

Az új prémium kategóriás fedélzeti kamerák menet közben és álló helyzetben is felveszik az eseményeket.

A hazai autósok körében is egyre népszerűbbek a fedélzeti kamerák, melyek a hobbicélokon túl, sok pénzt és bosszúságot is megspórolhatnak a tulajdonosoknak. A Mio új autós kamerái menet közben és fizikai behatás esetén álló helyzetben is rögzítik az eseményeket, így balesetek, koccanások esetére bizonyító erejű felvételeket nyújtanak. A MiVue 600 széria érintőképernyős, GPS-szel felszerelt autós kamerái a napokban kerültek a hazai boltok polcaira – a kezdőár 63 ezer forint magasságában alakul.

Sok bosszúságot okozhat a sofőrök, autótulajdonosok életében, ha egy kisebb-nagyobb vétlen ütközés, koccanás után a javítási költséget saját zsebből kell kifizetni. Erre általában akkor kerül sor, ha a vétkes fél adategyeztetés nélkül “elmenekül” a helyszínről, vagy nehezen bizonyítható és rekonstruálható egy-egy baleset. Sajnos gyakran előfordul az is, hogy a gépjárművet parkoló helyzetben húzza meg egy másik autós.

 

A fedélzeti kamerák segítségével viszont a balesetek, koccanások körülményei egyértelműen tisztázhatók. A Mio új prémium kategóriás autós kamerái a MiVue 638 Touch, 658 Touch és a 658 Wi-Fi 2,7 colos képátlójú érintőképernyővel és Ambarella processzorral rendelkeznek. A készülékek másodpercenként 30 képkockát rögzítenek, a MiVue 658-as kamerák pedig Extreme HD 1296p felbontásra is képesek. A fedélzeti kamerák egyik legfontosabb újítása, hogy nemcsak menetközben rögzítik, hogy mi történik az úton és az autóval. A kamera mozgásérzékelő segítségével a parkoló autóban automatikusan bekapcsol, így álló helyzetben is rögzíti az eseményeket. Ez a hasznos funkció pedig lehetővé teszi, hogy felvétel készüljön arról, ha valaki rongálná, megpróbálná feltörni, vagy nekiütközne az autónak.

A MiVue 600-as sorozat a piacon elérhető legerősebb processzorral van felszerelve, az Ambarella A7LA-t olyan márkák készülékeiben is használják, mint a GoPro, Panasonic vagy az Axis. Ezenkívül a három új készülék f1,8 apertúrájú, hatrétegű üveglencsével és infravörös szűrővel van felszerelve. Ezek lehetővé teszik, hogy a kamerák nagyfelbontású, és rossz fényviszonyok mellett is jó minőségű felvételeket készítsenek. A fedélzeti kamerák látószöge 150 fokos, ami lehetővé teszi, hogy a készülékek a teljes autó előtti teret belássák.

 

Modelltől függően a Mio kamerái akár 128 GB-os SD-kártya használatát is támogatják, sőt a MiVue 638 Touch és 658 Touch készülékekben dupla SD kártyaolvasó található. A duplakártyás használat előnye, hogy a kamera biztonsági mentést tud készíteni a felvételekről mindkét adattárolóra, így megelőzhető az esetleges adatvesztés. A MiVue 658 Wi-Fi vezeték nélküli kapcsolatra képes iOS vagy Android eszközökkel, a felhasználó így közvetlenül meg tud osztani videókat a közösségi médiában. A kamera ezenkívül back-up videókat is készít az eseményekről, illetve az esetleges balesetekről, melyeket automatikusan továbbít a párosított mobileszközre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik