Tech

25 ezer forint ütheti a markát, ha most vesz Nikont

Május elején a Canon, most pedig a Nikon indított pénzvisszatérítési akciót.

Ahogy arról már beszámoltunk, a május 4 és július 27 között Canon termékeket vásárlók különböző összegű pénzvisszatérítéseket, illetve ajándékokat kaphatnak. Most pedig a nagy rivális Nikon indított hasonló akciót hazánkban.

A Nikon akciója június 1-én kezdődött és egészen augusztus 31-ig tart: a különböző összegű pénzvisszatérítést azok igényelhetik, akik a gyártó által kiválasztott termékeket a promócióban résztvevő forgalmazó partnereknél megvásárolják, majd pedig az újonnan vásárolt termékeket a megfelelő weboldalon regisztrálják. Egy vevő a teljes időtartam alatt legfeljebb 3 darab fényképezőgép vásárlásával vehet részt a promócióban, melyek akár ugyanazon szériába is tartozhatnak. Fontos, hogy a promócióban résztvevő csakis magánszemélyként igényelhet vissza pénzösszeget a kijelölt termék(ek) vásárlása esetén.

Amennyiben egy középkategóriás Nikon D7100-as digitális tükörreflexes fényképezőgépet vásárolunk a megadott időszakban, akkor 25 ezer forintot kaphatunk vissza, ha pedig az alsóbb kategóriában versenyző D5300-ra vagy D3300-ra csapunk le, akkor 13 ezer forintot igényelhetünk vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik