Tech

Nem tudnak eleget gyártani az elképesztő zoomrekorderből

A világ legnagyobb optikai zoommal rendelkező digitális fényképezőgépére vágyóknak adott esetben hónapokat kell várniuk a készülékre.

A Nikon március elején jelentette be az iparág valaha készült legnagyobb zoomátfogású fotómasináját: a keresztségben Coolpix P900 nevet kapott újdonság nem kevesebb mint 83x-os optikai zoomot bocsát a rendelkezésünkre. A masina nemrégiben a kereskedelmi forgalomban is felbukkant, azonban az első szállítmányokat villámgyorsan szétkapkodták és most komoly hiány alakult ki. Egyes boltok csak augusztusban tudják leszállítani a megrendelt P900-asokat, és emiatt a Nikon japán központja hivatalos közleményben kért elnézést a vásárlóktól. A kizárólag fekete színben készülő Nikon Coolpix P900 ára 599 dollár (170 ezer forint) – a hazai boltok 200 ezer forintos áron listázzák a gépet.

 

Az f2,8-6,5 fényerejű objektív alaphelyzetben 24 milliméteres nagylátószöget biztosít, ha pedig teljesen rátoljuk a zoomot, akkor villámgyorsan 2000 milliméteres fókusztávolságot kapunk. Ha esetleg nem lenne elég a 83x-os optikai zoom, akkor még mindig ott a szoftveres Dynamic Fine Zoom funkció, melynek révén 4000 milliméterre tolható ki a gyujtótávolság, a zoomátfogás pedig 166x-osra nő. Ehhez persze már igen komoly optikai képstabilizátor dukál, mely a Nikon közlése szerint 5 fényértékkel könnyíti meg a dolgunkat. Az új VR hatékonyabban nyeli el a rázkódást, mivel a lencsén (szögsebességmérő), illetve a képérzékelőn (mozgásvektor-adatok) keresztül egyszerre érzékeli a mozgást, így képes a képelmosódás pontos kiszámítására, és ezzel még inkább csökkenti az elmozdulásokat. A 140x103x137 milliméter méretű, illetve 899 gramm tömegű fényképezőgép 1/2,3 colos méretű BSI-CMOS képérzékelője 16 megapixeles felbontással rendelkezik, a fényérzékenység ISO100 és ISO6400 között állítható, a sorozatfelvevő pedig maximum 7 képkocka/másodperc sebességre képes. Említést érdemel továbbá a Full HD videófelvevő (60 fps), a manuális üzemmód, a sztereó mikrogfon, a time-lapse funkció, illetve a különleges Hold és Madárles üzemmód.

 

A gyorsan mozgó témák könnyedén befoghatók a 3 colos képátlójú és 921 ezer alképpontos, elforgatható (RGBW) LCD monitoron, az elektronikus keresővel pedig gyerekjáték az egyes fényképezési stílusok közötti váltás, mivel a szemérzékelő automatikusan átvált a kijelzős fényképezésről, ha mi ismét a keresőbe nézünk. A felvétel helyszíne pontosan rögzíthető, mivel a beépített GPS/GLONASS/QZSS nemzetközi műholdrendszer a világ minden pontján gyors és részletes adatokat biztosít. A képek azonnal megoszthatók a beépített Wi-Fi és NFC funkcióknak köszönhetően; ehhez mindössze meg kell nyomni az egyérintéses Wi-Fi gombot, illetve egy okoseszközhöz kell érinteni az NFC-kompatibilis fényképezőgépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik