Tech

Remek új funkciónak örülhetnek az iPadesek

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 05. 23. 06:00

Az Apple hamarosan egy sokak által várva várt szolgáltatást honosít meg tablet fronton.

Jól értesült források tudni vélik, hogy az Apple a jövő hónapban megrendezendő WWDC rendezvényen fogja először demózni az iPadek vadonatúj osztott képernyős többfeladatos üzemmódját, melyet sokan már a tavaly ősszel érkezett iOS 8-ban is szívesen láttak volna.

A WWDC-n új tabletet várhatóan nem fog bejelenteni az almás logós gyártó, vagyis az új feature-t a jelenleg forgalomban lévő iPad modelleken mutatják majd be. Az iOS 9-ben debütáló osztott képernyős üzemmód várhatóan többféle nézetablak méretben lesz használható, és nemcsak arra biztosít lehetőséget, hogy egymás mellett fusson két alkalmazás, hanem arra is, hogy egy alkalmazás két példányát használjuk egyszerre. Megjegyzendő, hogy ilyen és ehhez hasonló megoldások a rivális Android táborban már jó ideje elérhetők, ráadásul nemcsak tableteken, hanem a kisebb kijelzős okostelefonokon is.

Az Apple állítólag a többfelhasználós üzemmódot is javában fejleszti, ezenkívül pedig már jó ideje nyílt titok, hogy valamikor idén ki fogja adni az eddigi iPadeknél jelentősen nagyobb, várhatóan 12 col körüli képátlóval támadó vadonatúj nagy tabletét, az iPad Prót.

tn-apios9 (Array)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.