Tech

A vártnál kevésbé fogy az Apple Watch

Az almás logós gyártó első okosóra termékéből nem fogy annyi, mint amennyit korábban előrejeleztek.

A KGI Securities piacelemző cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az Apple Watch iránt a vártnál alacsonyabb vásárlói érdeklődés mutatkozik. Míg korábban még arról szóltak az előrejelzések, hogy az Apple körülbelül 20-30 millió okosórát fog eladni, addig az elemzők most már úgy vélik, hogy csak 15 millió Watch fog gazdára találni.

A 80 százalékban a 42 milliméteres változatban vásárolt és állítólag gyártási nehézségek által sújtott Apple Watch ettől függetlenül messze nem nevezhető bukásnak, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi esztendő egészében globálisan kevesebb mint 5 millió csuklón viselhető kütyü talált gazdára, melyek közül csak mintegy 700 ezer példányon futott Android Wear.

 

A legolcsóbb Watch Sport modell kezdőára 349 dollár (96 ezer forint), a középkategóriás Watch alapára 549 dollár (152 ezer forint), a prémium anyagokkal támadó Watch Edition pedig legolcsóbban 9999 dollárért (2,76 millió forint) vihető haza. Az abszolút plafont pedig azok a Watch Edition példányok jelentik, melyek árcéduláján nem kevesebb mint 16999 dolláros (4,7 millió forint) összeg olvasható. Az Apple okosórájának gyári szíjai sem éppen olcsók, ezeknek a kiegészítőknek az ára ugyanis 49 és 449 dollár (14-124 ezer forint) között mozog. Április 24-én első körben a következő országokban startolt el az almás logós okosóra: Ausztrália, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Hong Kong, Japán, Kanada, Kína és Németország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik