Tech

Csak semmi pánik: segélyhívó az időseknek

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 05. 17. 06:00

Pest megyében száznegyven idős ember jutott hozzá vészhelyzeti segélyhívó készülékhez.

Dr. Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke és dr. Mihály István rendőr dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vészhelyzeti segélyhívó készülékeket adott át hat Pest megyei Önkormányzat, a Baptista Szeretetszolgálat Váci vezető lelkésze, valamint a dunakeszi MÁV VOKE nyugdíjas klub vezetője részére.

tn-id01 (Array) 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának “Csak semmi pánik” elnevezésű programja a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósult meg, melynek célja a  klasszikus információ átadáson alapuló bűnmegelőzés mellett ezúttal a kiemelt kockázatú áldozati csoportba tartozó időskorú személyek segélyhívásra alkalmas telefonkészülékkel történő ellátása volt.

A program keretében összesen 140 Evolveo készüléket adtak át többek között Törtel, Hévízgyörk, Dabas, Monor, Zsámbok és Csővár települések képviselőinek, melyeket a felsorolt településeken élő időskorúak használhatnak.

tn-id02 (Array)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.