Tech

Kiszivárgott sajtófotón a Samsung pengevékony tablete

Íme, így fog kinézni a Samsung vadonatúj szuperkarcsú csúcskategóriás táblagépe.

A Samsung tavaly év közepén nagyott durrantott azzal, hogy bejelentette a riválisoktól eltérően nem LCD, hanem elképesztően kontrasztos Super AMOLED érintőkijelzőtt kapott Tab S termékcsaládot, melyben ugyebár egy 8,4 colos és egy 10,5 colos modell található. Ezek a high-end kategóriás termékek igen jól fogynak, így nem csoda, hogy hamarosan érkeznek az utódmodellek.

Pletykák szerint a hivatalosan júniusban bejelentendő Tab S2 sorozat modelljei még a rivális Apple iPad Air 2-nél is vékonyabbak lesznek, vagyis vastagságuk nem éri el a 6,1 millimétert. Egyes források egész konkrétan 5,4 milliméteres vastagságról tesznek említést, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a szupervékony kivitel miatt mennyire csökken majd az akkumulátor kapacitása.

A Galaxy S6 okostelefonra hajazó designt kapott fémkeretes újdonságok közül a kisebbik várhatóan 8 colos, a nagyobbik pedig állítólag 9,7 colos Super AMOLED panelt vonultat fel, melyek közös vonása a 16:9 helyett ezúttal 4:3-as képarány, illetve a 2048×1536 képpontos felbontás. A nyolcmagos Exynos chipsettel, 3 GB RAM-mal és 8 megapixeles főkamerával rendelkező tabletek tömege mindössze 260, illetve 407 gramm. Az alábbi kiszivárgott sajtófotón a 9,7 colos kijelzővel szerelt Galaxy Tab S2 látható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik