Tech

Láthatáron a 10 magos készülékek

Nehogy azt gondoljuk, hogy a 8 magos mobil chipsetek után már megáll a magszám gyarapodás!

Nem is olyan rég még minden mobilban/tabletben egymagos chipsetek voltak, aztán az LG előrukkolt a világ első kétmagos okostelefonjával, majd pedig szépen sorban megérkeztek a négymagos, illetve a nyolcmagos szörnyetegek is. És a fejlődés természetesen ezen a ponton sem állhat meg.

Nemrégiben ugyanis napvilágot látott a MediaTek legújabb tízmagos MT6797 Helio X20 chipsete, mely az első tesztek alapján mintegy 70 ezer pontos AnTuTu eredményt képes produkálni, vagyis nagyjából ugyanazt az eredményt hozza, mint a Samsung által az S6-os okostelefonokban használt nyolcmagos, 14 nanométeres Exynos 7420-as chipkészlet. Az iparágban elsőként Tri-Cluster CPU konfigurációt alkalmazó MT6797-ben két darab 2,5 GHz-es Cortex-A72 mag, négy darab 2 GHz-es Cortex-A53 mag, illetve négy darab 1,4 GHz-es Cortex-A53 mag található. Az előző generációs MediaTek chipseteknél mintegy 40 százalékkal nagyobb teljesítményű újdonság a már jól ismert big.LITTLE architektúrára épül, LTE Cat. 6 (300 Mbit/s) támogatással bír és a TMSC 20 nanométeres gyártási technológiájával készül. Az LPDDR3 kompatibilis chipkészlet tömeggyártása várhatóan júliusban kezdődik meg.

 

Mindezt természetesen a Qualcomm sem hagyhatja válasz nélkül: pletykák szerint hamarosan érkezik a Snapdragon 818-as okosság, melyben ugyancsak tíz darab processzormag található. A 20 nanométeres csíkszélességű újdonság az előzetes információk szerint négy darab 2 GHz-es Cortex-A72 magot, két darab 1,6 GHz-es Cortex-A53 magot, valamint négy darab 1,2 GHz-es Cortex-A53 magot vonultat fel, a GPU szerepében pedig az Adreno 532-t köszönthetjük. Az LPDDR4 RAM-okat támogató Snapdragon 818 LTE Cat. 10 mobilnettel rendelkezik, azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy mikor bukkan majd fel a kereskedelmi forgalomban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik