Tech

Az Uber csaphat le a Nokia térképes részlegére

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 05. 08. 13:00

Jól értesült források szerint az Uber komoly érdeklődést mutat a HERE Maps iránt.

A Bloomberg április közepén számolt be arról, hogy a Nokia állítólag azt fontolgatja, hogy a közeljövőben a HERE üzletágát is eladja, április végén pedig arról írt, hogy igen nagy az esélye annak, hogy az Apple lesz a vásárló. Ehhez képest jól értesült forrásokra hivatkozva a New York Times most azt hozta le, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a közösségi taxiszolgáltató Uber lesz a HERE bekebelezője. Az Uber állítólag 3 milliárd dollárt adna a Nokia térképes/navigációs üzletágáért, melynek értékét nemrégiben 2,1 milliárd dollárra becsülték.

A Nokia vélhetően azért tervezi ezen lépés megtételét, mert egyrészt a jövőben már csak a vezeték nélküli adatátviteli üzletágára szeretne fókuszálni, másrészt pedig ily módon némi bevételre kíván szert tenni. Ez utóbbira szüksége is lehet, ugyanis nemrégiben 16,8 milliárd dollár ellenében felvásárolta az Alcatel-Lucentet. Pletykák szerint egyébként többek közt az Alibaba, az Amazon, a Facebook, illetve a Baidu is a potenciális vásárlók listáján szerepel, csakúgy mint az Audi, a BMW, illetve a Mercedes-Benz.

Érdekesség, hogy a Nokia 2008-ban még nem kevesebb mint 8,1 milliárd dollárért vásárolta fel a HERE alapját biztosító Navteq vállalatot. A korábban Ovi Maps, illetve Nokia Maps nevet viselt HERE napjaink egyik legnépszerűbb, többek közt offline navigációra is képes alkalmazása, mely immár az összes népszerű okostelefon platformon elérhető. A New York Times értesülései szerint a HERE-t felvásárló vállalat nevét még ebben a hónapban nyilvánosságra fogják hozni.

tn-nhere (Array)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.