Tech

A Telenor kirántja az iskolákat a múltból

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 05. 06. 13:25

Tábla és kréta helyett táblagép és mobilinternet: ilyen a Telenor Hipersulija.

Hihetetlenül elmaradott gyakorlat, hogy az iskolák többségében még mindig azzal nyitnak a tanárok: tessék leadni vagy kikapcsolni az okostelefonokat, tanítás végéig meg ne lásson senki kezében ilyesmit a tanár. Kutas István, a Telenor kommunikációs igazgatója ezt saját tapasztalat alapján is rosszallóan emlegette, miközben Ercsiben, az Eötvös József Általános Iskolában benéztünk egy teljesen más szemlélettel működő tanórára. Itt ugyanis az elsősök mindegyike előtt egy-egy tablet állt az asztalon, amely a számolókorongos összeadás és kivonás szemléltetését végezte. A gyerekek a választ érintéssel jelölték, és helyes megfejtés esetén egy képernyőre táncoló majom volt a jutalmuk. Jobban is örültek neki, mint egy ötösnek.

A kék mobilszolgáltató öt iskolában indította el Hipersuli programját, amelyben 363 diák az eddigi “analóg” módszerek helyett tabletes alkalmazásokkal, valamint a Telenor Hipernet hálózatán érkező internet segítségével tanulhat különféle tantárgyakat. Ahogy Christopher Laska, a mobilcég magyarországi vezetője elmondta, már az új kezdeményezés éles tesztidőszakában is azt tartották szem előtt, hogy olyan iskolákkal is együtt dolgozzanak, amelyek jóval kevesebb forrással működnek, illetve szerényebb anyagi körülmények között élő gyerekeket oktatnak, mint mondjuk egy neves budai intézmény. Épp ezért a budapesti Áldás utcai általános iskola mellett Ercsiben, Hódmezővásárhelyen, Törökbálinton és Zsombón indul a Hipersuli pilot időszaka.

A diákok a tantermekben 10 hüvelykes, full HD felbontású érintőkijelzővel, vezeték nélküli billentyűzettel, és 4G mobilinternet-kapcsolattal ellátott tableteket használhatnak, amelyekre folyamatosan készülnek a digitális tankönyv-helyettesítő alkalmazások, szemléltető eszközök és egyéb segédek. A Lenovo Yoga Tablet 2 ráadásul egyáltalán nem holmi belépő szintű gagyi, a Windows 8.1-et futtató eszközt erős Intel Atom processzor működteti, akkus üzemideje pedig 12-15 óra, így akár a teljes tanítási napon keresztül használható. A projektben részt vevő iskolák személyzetét, tanárait folyamatosan képzik az eszközök és a rendszer használatára. A projektben a Microsoft is részt vesz alkalmazások és a tanári vezérlő szoftver szállításával, valamint Microsoft Innovatív Pedagógus vizsgát ad a rendszerre felkészített oktatóknak. A digitális tananyagokat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet biztosítja. A tanárok saját tableteket is kapnak az órák megtartásához, az újfajta módszertant pedig harmincórás tanfolyamon sajátítják el. Külön kísérletként két iskolában a gyerekek haza is vihetik a tableteket, így otthoni munkára, de akár szórakozásra is használhatják.

Most már csak az a kérdés, lesz-e általános gyakorlat a Telenor által elindított kísérletből. Ehhez egyrészt persze egy központi, állami elkötelezettségre (jó, mondjuk ki, anyagi támogatásra) lenne szükség, amelyről az elvi egyetértés hangoztatása mellett nem ejtett szót a rendezvényen a kormányzatot képviselő Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelési államtitkár. Vajon lesz-e forrás további eszközökre (vagy akár arra, hogy a diákok meglevő, Androidot, Windows Phone-t, iOS-t futtató okostelefonjait és tableteit bevonják az oktatási folyamatba), készül-e elegendő digitális tananyag, képeznek-e még több új szemléletű tanárt? Ha viszont “odafent” tényleg meglátják a lehetőséget az oktatás modernizálásában, a módszer kiterjesztése egyértelműen naprakészebb munkaerőt eredményezhet és segítheti felzárkózásunkat a világ szebbik feléhez. A Telenor és partnerei megtették a példa értékű első lépést, a többiben pedig reménykedjünk, azt még szabad.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.