Tech

Samsung Gear Fit: bezuhant a trendi okos karkötő ára

Ma már az eredeti ár kevesebb mint feléért megvásárolható a koreai gyártó viselhető kütyüje.

A Samsung tavaly februárban a Galaxy S5 okostelefon társaságában jelentette be a Gear Fit okos karkötőt, mely nem sokkal később mintegy 70 ezer forintos áron debütált a kereskedelmi forgalomban. Jó hír, hogy a készülék mostanság már jelentősen olcsóbban begyűjthető: a Gear Fit hazánkban akár már 30 ezer forint ellenében hazavihető. Ez egyébként arra utal, hogy érkezőben az utómodell, melyről azonban jelenleg még semmi részletet sem lehet tudni.

 

A Samsung Gear Fit jelentősen kisebb és egyben könnyebb a sokak által bumfordinak tartott okosóráknál: a 23,4×57,4×11,95 milliméter méretű kütyü mindössze 27 grammot nyom a mérlegen. A központi szekciót egy 1,84 colos képátlójú ívelt Super AMOLED kijelző uralja, mely 432×128 képpontot vonultat fel, és többek közt a telefonunkra érkező bejövő hívásokat, SMS-eket, emaileket és alkalmazás értesítéseket is meg tudja jeleníteni.

A különleges RTOS szoftveres okosság belső részén lévő szenzor folyamatosan figyeli a felhasználó pulzusát, ezenkívül pedig a szokásos egyéb érzékelők sem hiányoznak a fedélzetről. Az IP67-es minősítést kapott, vízálló kivitelű Samsung Gear Fit energiaellátásáról egy 210 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, mely egy feltöltéssel mintegy 2-4 napos használati időt tesz lehetővé. A Bluetooth 4.0 LE támogatású Gear Fitben nincs GPS, és a készülék csak bizonyos Galaxy okostelefonokkal és tabletekkel kompatibilis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik