Tech

Mindent verő kamera az LG G4-ben?

Több jel is arra mutat, hogy az LG titokzatos új csúcsmobiljában igen komoly képalkotási lehetőségek fognak landolni.

A múlt héten kiderült, hogy az LG április 28-án tartja majd meg a tavaly május végén leleplezett G3 utódjának, a G4-nek a hivatalos bejelentését, és az azóta eltelt napokban a vállalat számos apró részletet elárult az új jövevénnyel kapcsolatban. Így például kiderült, hogy a G4-ben egy újgenerációs 5,5 colos QHD kijelző kap helyet, hogy a felhasználói felület a vadonatúj UX 4.0 lesz, illetve, hogy a főkamera f1,8-as rekord fényerővel fog támadni.

 

Most pedig arról számolt be az LG, hogy míg a G3 hátsó kamerájában egy 13 megapixeles képérzékelő található, addig a G4-ben már egy 16 megapixeles felbontású, “áttörő képességű” szenzor figyel, melyet házon belül az LG Innotek fejlesztett ki. Az említett f1,8-as objektív és az újgenerációs képérzékelő révén a G4 kamerája mintegy 80 százalékkal több fényt képes magába engedni, mint a G3 fénylesője. Arról sajnos egyelőre nincs információnk, hogy a szenzor esetleg nagyobb méretű is lett-e, illetve, hogy az optikai képstabilizátort és a lézerfókuszt is sikerült-e továbbfejleszteni. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy a kamera felhasználói felülete végre manuális beállítási lehetőségeket is fel fog vonultatni.

 

A frontkamerát sem hagyta érintetlenül az LG, melynek eredményeképp a felbontás 2 megapixelről 8 megapixelre katapultál, illetve egy ultravékony infravörös szűrőt is pakoltak a szenzor elé. Ez utóbbi az ígéretek szerint a korábbiaknál természetesebb és valósághűbb színű felvételek elkészítését teszi lehetővé. Kíváncsian várjuk, hogy az LG G4 kamerafronton hogyan teljesít majd az f1,9-es fényerejű optikákkal, illetve 16 és 5 megapixeles kamerákkal felvértezett Samsung Galaxy S6 ellenében. Addig is azonban érdemes lehet néhány pillantást vetni a tavalyi LG G3 vs. Samsung Galaxy S5 kameratesztünkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik