Tech

Augusztustól jobban védenek minket, előfizetőket

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 04. 09. 06:00

Az érintett hatóság idén nyártól kezdődően jelentősen erősíteni kívánja a hírközlési fogyasztóvédelmet.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai és társadalmi egyeztetést követően megújította a hírközlési fogyasztóvédelem szabályait – a szabályozás augusztus 1-jén, több lépcsőben lép életbe. Az új rendelet részletesen szabályozza az előfizetői szerződések tartalmát, hatására erősödik az előfizetők jogi védelme, kiszolgáltatottságuk csökken és partneri viszonyt teremt a szolgáltató és a fogyasztó között – emelte ki Karas Mónika, a hatóság elnöke.

A szabályozás kiterjed a műsorterjesztésre, az internetszolgáltatásra, valamint a mobil- és vezetékes telefonszolgáltatásra, és mintegy 20 millió előfizetői szerződést érint. Karas Monika elmondta, hogy a változások sokrétűsége tette szükségessé az új rendeletet megalkotását a régi módosítása helyett. A tapasztalatok, hatósági vizsgálatok és jogszabályi változások mellett az elektronikus hírközlés rendkívül gyors változása is indokolttá tette a szabályozás megújítását – tette hozzá.

tn-nfh1 (technet, nmhh, nfh, hatóság, védelem, előfizető, mobil, internet) 

A rendelet minden eddiginél szigorúbb tájékoztatási kötelezettséget ír elő a szolgáltatóknak. Emellett mind az általános szerződési feltételekben (ászf), mind az előfizetői szerződésekben az átláthatóságra és a közérthetőségre kell törekedniük. Csökken például az egyedi előfizetői szerződések kötelező tartalmi elemeinek száma, az új előírások az időtartamra és a díjakra helyezik a hangsúlyt. Egyértelművé teszik a ráutaló magatartással kötött szerződés szabályait, és előírják, hogy ebben az esetben is szükséges a szerződés írásba foglalása.

Új szabályozás az is, hogy az előfizetőnek 14 napos próbaidő után lehetősége lesz elállni a szerződéstől, amennyiben a szolgáltatás elérhetősége, megfelelő minősége nem biztosított. Ez egyaránt kiterjed a mobiltelefon, mobilinternet és a televíziós szolgáltatásra. A feltöltőkártyásmobiltelefon-előfizetések esetében a szerződés megszűnésekor a kártyán lévő egyenleggel a szolgáltatónak el kell számolnia az előfizető felé. A rendelet kitér a mikro- és kisvállalkozások védelmére is, mivel az ebből a szegmensből érkező panaszok alapján a hatóság indokoltnak tartotta a kisvállalkozásokra is kiterjeszteni az egyéni előfizetőket megillető védelmet. A kiskorúak védelme érdekében a szabályozás előírja, hogy az ászf-nek tartalmaznia kell a szűrőszoftverek elérhetőségére, használatára vonatkozó tájékoztatást is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.