Tech

Sosem látott képek a Vöröskereszt munkájáról

A Magyar Sajtófotó Kiállítás fényképeit több szempontból is érdemes megtekinteni.

Március 20-án a nagy nyilvánosság előtt is megnyitotta kapuit a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás, mely idén egy különleges, Canon által támogatott fotósorozatot is bemutat. A párhuzamosan futó tárlat a Magyar Vöröskereszt munkáját hozza közelebb a látogatókhoz, hosszú idő után először.

 

A humanitárius segélyszervezet tevékenységének megörökítésére a vállalat Pályi Zsófiát, a széles körben elismert fotográfust kérte fel, aki a kiállítás keretében két összefoglaló anyagon keresztül hozza közelebb a Magyar Vöröskereszt munkáját. Az egyik összeállítás a Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének munkáját dolgozza fel, és ad bepillantást a Gyermekszáj Program működésébe, amelynek köszönhetően a rászorulók hetente kétszer juthatnak tejhez és kenyérhez; valamint a Vöröskereszt miskolci utcai szolgálatos munkatársait is bemutatja, akik azokkal a hajléktalan emberekkel foglalkoznak, akik nem tartózkodnak hajléktalan szállókban, de segítséget igényelnek.

 

A másik sorozat egy jegyellenőr életét mutatja be, aki családjával együtt szintén kapcsolatba került a Magyar Vöröskereszttel és annak csepeli Családok Átmeneti Otthonával, ahol egyébként súlyos anyagi nehézségekkel küzdők kaphatnak ideiglenes szállást. A Magyar Vöröskereszttel történő egyeztetés után a japán cég hazai képviselete már hónapokkal ezelőtt felkérte Zsófiát a képanyag összeállítására, hogy az mindenképpen megtekintethető legyen a nagyközönség számára is a 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon.

A Magyar Sajtófotó Kiállítással párhuzamosan folyó tárlat március 20-tól május 17-ig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik