Tech

Magyar siker: döntős képek a kamerásmobil-pályázaton

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 03. 10. 13:00

A Sony World Photography Awards új mobiltelefon-kategóriát indított idén, és egy magyar pályázó máris igen komoly sikereket ért el.

A mobiltelefonokban található legújabb kameratechnológiák jelentősen megkönnyítik a fotósok dolgát. A pillanatok szinte bármely körülmény között és bárhol megörökíthetővé váltak bárki számára – a telefonok könnyű elérhetősége lehetővé teszi, hogy vizuálisan dokumentáljuk mindennapjainkat. A 2015-ös Sony World Photography Awards felismerte ezt az új kreatív szabadságot, valamint hogy a mobil fotózás újraértelmezte a fotósok körében a művészetük megközelítését, éppen ezért idén létrehozta a mobil fotográfia kategóriát.

A pályázaton részt venni kívánó fotósoknak egy hónapjuk volt arra, hogy nevezzék a legjobb képüket, amely megfelelt az alábbi témaleírásnak: “Azt kapod vissza az élettől, amit beleteszel. Lépj túl az egyértelmű valóságon, és fedezd fel a Téged körülvevő inspirációt. A telefonod használatával egy új látószögből közelítheted meg a világ rendkívüli adottságait.”

A nem kevesebb mint 6297 beérkezett pályaműből a 20 legjobb képet egy öttagú zsűri választotta ki:
-Anna Dickson, Fényképészet Igazgató, Huffington Post, US
-Chris Hudson, Művészeti Szerkesztő, National Geographic Traveller, UK
-Anthony Lepinay, Fotós és Kreatív Igazgató, Franciaország
-Alvin Soon, Társszerkesztő, HWM és HardwareZone.com, Szingapúr
-Evgeny Tchebotarev, Fényképészet Főszerkesztő és Társalapító, 500px, Kanada.

A szűkített listát most a World Photography Organisation weboldalán hirdették ki, és remek hír, hogy a magyar Schmidt János két fotóval is bekerült a legjobb húsz közé. Az egyetlen nyertest nyílt szavazás útján választják ki, tehát most rajtunk a sor: a képekre március 10. és 17. között lehet szavazni a weboldalon. A közönség kedvenc képének fotósa részt vehet Londonban a Sony World Photography Awards díjátadó gálán április 23-án. A nyereménye egy Sony Mobile termékekből álló ajándékcsomag lesz, amely tartalmaz egy Xperia okostelefont és tabletet is. Schmidt János döntős képei:

tn-s1 (technet, megapixel, sony, fotó, fénykép, pályázat, kamerás, mobil) 

 tn-s2 (technet, megapixel, sony, fotó, fénykép, pályázat, kamerás, mobil)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.