Tech

Boltokban a 40 megapixellel hódító Olympus

A japán gyártó legfrissebb tükör nélküli masinájával igen nagy felbontásban is fotózhatunk.

Az Olympus február elején jelentette be az OM-D E-M5 sokak által várva várt utódmodelljét, az OM-D E-M5 II-t, mely egy felsőkategóriás tükörnélküli cserélhető objektíves digitális fényképezőgép. Friss hír, hogy a készülék már fel is bukkant a kereskedelmi forgalomban: az Egyesült Államokban 1099 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 305 ezer forintos áron listázzák a gépvázat, melynek hivatalos hazai listaára ennél sajnos jóval magasabb, egész pontosan 370 ezer forint. Az elődmodell kifutó példányai az USA-ban egyébként már csak 599 dollárba (166 ezer forint) kerülnek, itthon pedig mintegy 220 ezer forintot kérnek el értük.

 

Az újdonság “lelke” nem más, mint egy 16 megapixeles felbontású, 17,3×13 milliméter méretű CMOS képérzékelő, melynek révén azonban nemcsak 16 megapixeles, hanem ennél akár jelentősen nagyobb felbontású képek is készíthetők. A High-Res Composite Shot üzemmódnak köszönhetően akár 40 megapixeles felbontásban is fotózhatunk, ilyenkor ugyanis a fényképezőgép gyors egymás utánban nyolc darab felvételt készít, majd pedig ezeket összekombinálja egyetlen nagyfelbontású képpé. A TruePic VII processzoros készülék fényérzékenysége ISO100 és ISO25600 között állítható, a nem kívánt bemozdulások ellen pedig egy rendkívül fejlett öttengelyes szenzormozgatásos megoldás véd.

 

Az időjárásálló magnéziumvázas OM-D E-M5 II 124x85x45 milliméter méretű, illetve 469 gramm tömegű, a hátoldalt pedig egy mozgatható 3 colos érintőkijelző uralja, mely 1,037 millió szubpixellel rendelkezik, mellette pedig egy elektronikus képkereső is található. Említést érdemel továbbá a 81 pontos autofókusz rendszer, a 10 fps sebességű sorozatfelvevő, a 77 Mbit/s-os bitrátájú Full HD (60 fps) videófelvevő, illetve a Wi-Fi támogatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik