Tech

20 megapixeles kamera a HTC One M9-ben

A tajvani gyártó idén végre egy korrektnek ígérkező fénylesőt pakolt aktuális csúcsmobiljába.

A HTC a barcelonai Mobil Világkongresszuson lebbentette fel a fátylat 2015-ös high-end okostelefonjáról, a One M9-ről. Az anodizált alumíniumból készült, rendkívül karcálló borítású készülék kicsit kisebb és könnyebb lett az elődjénél, új helyre került a bekapcsológombja és vadonatúj színekben pompázik.

A két darab 4 megapixeles hátsó kamera végre a múlté, helyüket ugyanis idén már egy 20 megapixeles felbontású és 1/2,3 colos méretű Toshiba BSI-CMOS szenzoros fényleső vette át. Az f2,2 fényerejű kamera révén maximum 5376×3752 pixeles felbontásban fotózhatunk, akár RAW módban is, ezenkívül pedig a dupla LED-segédfény, illetve a 4K videófelvevő mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az optikát zafírüveg védi a karcok ellen, de az optikai képstabilizátorról sajnos le kell mondanunk. A 4 megapixeles UltraPixel technológia ezúttal már csak a frontoldali kamerában képviselteti magát.

A 144,6×69,7×9,6 milliméter méretű, illetve 157 gramm tömegű újdonság előlapját egy 5 colos képátlójú Super LCD3 érintőkijelző uralja, mely a legfrissebb trendektől eltérően még nem QHD, hanem csak Full HD felbontású, ily módon a pixelsűrűsége “csak” 441 ppi. A korábbiaknál szebb színekkel támadó kijelző mellett természetesen ott figyel a remek BoomSound hangszóró páros, mely idén még Dolby Sound technológiával is fel lett vértezve.

A motorháztető alatt egy Qualcomm Snapdragon 810-es 64 bites chipset található, melynek részét képezi egyrészt négy darab 2 GHz-es Cortex-A57 mag, másrészt négy darab 1,5 GHz-es Cortex A53 mag, harmadrészt pedig egy Adreno 430-as GPU. A RAM 3 GB kapacitású, ezenkívül pedig említést érdemel még a 3 GB RAM, a 32 GB-os és bővíthető belsőmemória, a LTE Cat. 6/9 mobilnet, az ac Wi-Fi, a Bluetooth 4.1, illetve a GPS-vevő. A 2840 mAh kapacitású akkumulátoros és gyorstöltős HTC One M9 alaphelyzetben nem vízálló, de a hozzá szánt IP68-as tokkal könnyen azzá tehető.

 

A HTC Themes elemzi a felhasználók kedvenc fotóit, aminek megfelelően alakítja az alkalmazások megjelenését, a színeket és a hátteret. A HTC Sense 7 újragondolt kezdőképernyővel jelentkezik, ami az aktuális helyszínnek megfelelő hasznos alkalmazásokat jeleníti meg. Akár otthoni, akár munkakörnyezetben használják, a készülék egy érintésre előhozza a legfontosabb szolgáltatásokat a testre szabható widgeten keresztül. A HTC BlinkFeed is megújult, a helyadatok felhasználásával még pontosabb, releváns híreket, információkat ajánl.

Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű HTC One M9 két árnyalattal színezett ezüst és rózsaarany, valamint egyszínű ezüst színekben lesz elérhető Magyarországon, a várható árát azonban egyelőre sűrű homály fedi – a nemzetközi forgalmazás várhatóan még ebben a hónapban kezdődik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik