Tech

Ez is csak az Apple-nek sikerülhet

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 02. 22. 06:00

Jó esély van arra, hogy az Apple Watch lesz a világ első igazán átütő sikerű viselhető kütyüje.

A CCS Insight piackutató cég vezetőelemzője szerint az Apple az idei év folyamán várhatóan mintegy 20 millió okosórát fog értékesíteni. Mivel az értékesítés várhatóan áprilisban kezdődik meg, az almás logós gyártónak kevesebb mint kilenc hónapja lesz ezen hatalmas mennyiség eladására, ami ha összejön, újabb hatalmas rekordot jelent majd.

Összehasonlításképp, a tavalyi esztendő egészében globálisan mintegy 4,6 millió darab csuklón viselhető kütyüt hoztak forgalomba, és ebből mindössze 720 ezer volt olyan készülék, melyen Android Wear operációs rendszer teljesít szolgálatot. A piacot jelenleg a Samsung uralja, mely a közelmúlt gyors egymás utánban hat különböző okosóra jellegű terméket jelentett be, elsősorban Tizen, másodsorban pedig Android Wear szoftverrel, de ezek egyike sem lett igazán sikeres.

Az okosórákból eddig elsősorban azért tudtak keveset eladni a gyártók, mert gyakorlatilag még mindig nem sikerült tökéletesen definiálniuk, hogy pontosan mire is jók ezek az egyébként abszolút nem olcsó készülékek. Ezt vélhetően még maga az Apple sem tudja, ettől függetlenül ez az amerikai vállalat olyan erős branddel rendelkezik, hogy ennek révén gyakorlatilag bármit el tud adni nagy mennyiségben, amin ott figyel a jól ismert almás logó. A 349 dolláros kezdőárú Watchból az Apple már rögtön az első körben mintegy 5-6 millió darabot rendelt a gyártópartnereitől, tehát nemcsak az elemzők, hanem maga az Apple is igen komoly sikerben bízik. A szakértők egyébként arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben az Apple Watch esetleg mégis csúfos kudarcat vallana, az lényegében a még mindig csak éledező komplett okosóra piacot azonnal a padlóra küldené.

tn-appok (technet, apple, okosóra, samsung, kütyü)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.