Tech

Kiderült: nagyon drága az LG puccos okosórája

A dél-koreai gyártó sajnos alaposan megkéri a G Watch R felspécizett új kiadásának az árát.

Az LG tavaly augusztusban leplezte le a nem túl sikeres G Watch okosóra utódját, az elmúlt hónapokban igen komoly karriert befutott és nemrégiben általunk is alaposan letesztelt G Watch R-t. Aztán most hétfőn megérkezett az LG Watch Urbane, mely a G Watch R-éhez hasonló hardvert a korábbiaknál elegánsabb formában vonultatja fel.

Az újdonság hivatalos árával kapcsolatban egyelőre ugyan még nem nyilatkozott az LG, a brit Expansys-nél azonban máris előrendelhető az óra, melynek ára 299 font, vagyis nem kevesebb mint 125 ezer forint. Az ily módon a legdrágább Android Wear termékké avanzsált termék ugyanannyiba kerül, mint a magában komplett mobilt rejtő és Tizen szoftvert futtató Samsung Gear S. Összehasonlításképp, a G Watch R hazánkban jelenleg már 70 ezer forint magasságában is begyűjthető.

 

A nagyközönség által először a március elején Barcelonában megrendezendő Mobil Világkongresszuson látható újdonság rozsdamentes borítása arany, illetve ezüst színben pompázik, ezenkívül pedig az új bőrszíj is sokkal jobban mutat, mint az elődje. A 45,5×52,2×10,9 milliméter méretű kütyü az LG reményei szerint mind a férfiak, mind a hölgyek körében népszerű lesz.

A cserélhető szíjas készülék legfontosabb ismertetőjele, hogy a Motorola Moto 360-hoz hasonlóan köralakú érintőkijelzőt kapott. A P-OLED technológiájú és 1,3 colos képátlójú display 320×320 pixeles felbontással rendelkezik és a Moto 360-tól eltérően az előlap 100 százalékát uralja, ami világelső újdonságnak számít. A hivatalos IP67 minősítéssel rendelkező, vagyis víz- és porálló, Android Wear operációs rendszerű okosórába egy 1,2 GHz-es órajelű Qualcomm Snapdragon 400-as chipset került, mely 512 MB RAM, illetve 4 GB flashmemória társaságát élvezi. Az energiaellátásról egy 410 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, szenzor fronton pedig többek közt pulzusmérőt, giroszkópot, gyorsulásmérőt, barométert és iránytűt is kapunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik