Tech

Ilyen még nem volt: szupermemória a Samsungtól

A dél-koreai mamutcég bejelentette a világ első eMMC 5.1-alapú flashmemóriáit.

A félvezetőipari szabványok felügyeletével foglalkozó JEDEC nemrégiben fogadta el az eMMC 5.1 szabványt, erre a Samsung máris előrukkolt első ilyen új memóriájával, melyhez hasonlót eddig még egyetlen riválisa sem készített. Az eMMC 5.1-nek köszönhetően a NAND flashmemóriát és a hozzá tartozó vezérlést minden korábbinál kisebb tokozásba lehet helyezni, ami a mobil felhasználási körülmények mellett igen komoly fontossággal bír. Jelenleg egyébként lényegében az összes okostelefonban és tabletben eMMC szabványú adattároló memóriát alkalmaznak.

A most debütált eMMC 5.1-es Samsung chipek azonban nemcsak kisebbek, hanem egyben gyorsabbak is elődeiknél. A Samsung által 2013-ban bejelentett első eMMC 5.0 flashmemória 64 GB-os modellje maximum 250 MB/s-os olvasási, illetve 90 MB/s-os írási tempóra volt képes, ehhez képest a most felbukkant eMMC 5.1-es chippel változatlan olvasási sebesség mellett akár már 125 MB/s-os írási sebességet is el lehet érni.

A Secure Write Protection biztonsági protokollal felvértezett Samsung eMMC 5.1 termékek 16, 32, illetve 64 GB kapacitású változatokban érhetőek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik