Tech

Az Apple messze a világ legértékesebb cége

Az almás logós gyártónak a megannyi korábbi után most egy újabb rekordot sikerült megdöntenie.

Eddig még nem volt példa arra, hogy egy vállalat piaci kapitalizációja meghaladja a 700 milliárd dollárt, most azonban az Apple-nek sikerült átlépnie ezt a mágikus határt. Ezt az értéket egész pontosan úgy kapjuk meg, hogy a kibocsátott részvények darabszámát megszorozzuk az aktuális részvényárfolyammal, és ez esetünkben több mint 710 milliárd dollárt eredményez.

Összehasonlításképp, a második helyezett ExxonMobil piaci kapitalizációja “csak” 382 milliárd dollár, a Google értéke pedig jelenleg mintegy 362 milliárd dollár. Elmondható tehát, hogy az Apple kétszer többet ér a Google-nél, ezenkívül pedig amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ilyen tekintetben az Apple nyolc McDonalds-ot, illetve tizenkét General Motors-t tesz ki. Bevezetésük óta az Apple részvények értéke 50600 százalékot nőtt, és egyedül a tavalyi esztendőben 64 százalékos növekedésen ment keresztül. Érdekesség, hogy egy Apple részvény most körülbelül kétszer annyit ér, mint Steve Jobs halálakor.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Apple 2014 utolsó három hónapjában nem kevesebb mint 74,5 millió iPhone-t dobott piacra, ami éves szinten 46 százalékos növekedésről tett tanúbizonyságot. Kizárólag az okostelefon üzletágból 51,2 milliárd dolláros bevétele volt a vállalatnak, ami egészen elképesztő adat, az Apple komplett forgalma pedig elérte a 74,6 milliárd dollárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik