Tech

EOS 760D: megérkezett az új tükörreflexes

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 02. 06. 13:00

Ez a DSLR újdonság elérhető áron kínál nagy felbontást és fejlett fotós funkciókat.

A Canon 2013 márciusában jelentette be a széles rétegeknek szánt, EOS 700D típusjelzésű digitális tükörreflexes fényképezőgépet. Mivel ez a népszerű masina lassan két esztendős lesz, abszolút nem csoda, hogy már meg is érkezett az utódja.

A keresztségben Canon EOS 760D nevet kapott újdonságban egy 24,2 megapixeles felbontású és APS-C (22,3×14,9 milliméter) méretű CMOS képérzékelő teljesít szolgálatot, melynek révén maximum 6000×4000 képpontos fotók készíthetők, még pedig ISO100-25600-as fényérzékenység beállítások mellett. A Digic 6 képfeldolgozó processzoros újdonság egy 19 keresztszenzoros Hybrid CMOS AF III autofókusz rendszert kapott, ami egy 7560 pixeles és 63 zónás RGB+IR fénymérő megoldás társaságát élvezi.

 tn-751 (technet, megapixel, canon, eos, dslr, fényképezőgép)

A 132x111x78 milliméter méretű, illetve 565 gramm tömegű fényképezőgép hátoldalán többek közt egy pentatükrös képkereső, egy 3 colos mozgatható érintőkijelző (1,04 millió szubpixel), valamint egy remek vezérlőtárcsa található. A Wi-Fi és NFC támogatást élvező masina kapcsán említést érdemel továbbá az EOS 7D Mark II-ben debütált Flicker Detection funkció, a felső státuszkijelző, az 5 fps sebességű sorozatfelvevő, a Full HD videófelvevő, az SD kártyaslot, illetve a HDMI-kimenet.

 tn-752 (technet, megapixel, canon, eos, dslr, fényképezőgép)

A Canon EOS 760D áprilisától lesz kapható, a gépváz ára 859 euró (266 ezer forint). Ha ennél némileg olcsóbban szeretnénk megoldani a vásárlást, érdemes néhány pillantást vetni a 799 eurós (247 ezer forint) Canon EOS 750D testvérmodellre, mely hajszálnyival könnyebb és kisebb a 760D-nél, és kimaradt belőle a felső kis kijelző, a hátsó tárcsa, illetve néhány szoftveres funkció. Aki pedig ennél sokkal komolyabb produkcióra vágyik, nos az inkább az ugyancsak vadonatúj Canon EOS 5Ds felé kacsintgasson.

tn-753 (technet, megapixel, canon, eos, dslr, fényképezőgép)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.