Tech

Jönnek az új Samsung tabletek

A dél-koreai gyártó hamarosan bejelenti 2015-ös vadonatúj táblagépeit.

A Samsung tavalyi tabletkínálatának két igazi sikermodellje a Galaxy Tab S 8.4, illetve a Galaxy Tab S 10.5 volt, mely készülékek többek közt az elképesztően kontrasztos Super AMOLED kijelzőjük révén taroltak a piacon. Jól értesült források szerint a Samsung idén új modellekkel bővíti majd a termékcsaládot.

Ezen források tudni vélik, hogy ezek a titokzatos új készülékek Galaxy Tab S Pro néven érkeznek majd, de hogy pontosan milyen specifikációval fognak rendelkezni, azt egyelőre senki sem tudja. Több mint valószínű egyébként, hogy az új sorozat egyik ütős modellje nem más, mint a Galaxy Tab S Pro 12.2 lesz, melyben könnyen kikövetkeztethető módon egy 12,2 colos képátlójú display figyel majd.

Érkezik továbbá az alacsonyabb kategóriában versenyző, SM-T239 típusjelzésű Galaxy Tab 4 Lite 7.0 LTE is, mely egy 7 colos kijelzős és LTE mobilnetes tablet lesz. A sajnos még nem Android 5.0 (Lollipop), hanem Android 4.4 (KitKat) szoftveres újdonság “agya” egy 64 bites Marvell Armada Mobile PXA1908 chipset lesz – a várható ár egyelőre ismeretlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik