Tech

Február 3-ától indul az internetes Nemzeti Konzultáció

Vágási Feri anno csak beszállhatott, mi viszont bele is szólhatunk, indul a netes konzultáció véleménygyűjtő weboldala.

Az internettel foglalkozó Nemzeti Konzultáció, vagy röviden InternetKon levezénylésével megbízott Deutsch Tamás a decemberi, első sajtótájékoztatót követően most kerekasztal-beszélgetés során számolt be arról, hogy áll most a netadó helyett kitalált országos körkérdés ügye. A legfontosabb tény, hogy február 3-án indul el az internetkon.hu weboldal, amely központi szerepet kap a konzultáció során.

Az első szakasz február-március során leginkább a felmerülő javaslatokról szól: az internetkon.hu-n ebben az időszakban várják az ötleteket arra, hogy milyen kérdések szerepeljenek a végleges konzultációban. Javaslatokat magánszemélyek és szervezetek egyaránt benyújthatnak, és minden beküldött ötlet nyilvánosságra is kerül. Az alapvetően felvetett témakörök között szerepelt a digitális környezet, a digitális gazdaság, a digitális kompetenciák és a digitális állam, ezt végül három konkrét témakörbe vonták össze: az internet szabadsága, a fogyasztók védelme, valamint versenyképesség és innováció. A javasolt kérdéseket is e három csoporthoz igazítva várják.

Ezután a második szakaszban, körülbelül három hét alatt összesítik a javaslatokat, április folyamán, és kialakítják a végleges, várhatóan 15-20 elemből álló kérdéssort, amelyet a kormánynak kell jóváhagynia. Májustúl júliusig tart a konkrét konzultáció, amikor a lakosság válaszolhat a hivatalos kérdésekre.

A beszélgetésen elhangzott, hogy hasonló kezdeményezésre már volt példa nemrégiben, Bécsben a digitalagenda.wien weboldalon zajlott hasonló felmérés. Ezen felül az Európai Bizottság is folytat konzultációt többek között a 700 mHz spektrum frekvenciagazdálkodásával kapcsolatban.

Az InternetKon lebonyolítói alapvetően a közmédia médiapartnerségét veszik igénybe, de szeretnének más kereskedelmi médiumokkal is szándéknyilatkozatot kötni a támogatással kapcsolatban, többek között online portálok segítségét is várják, hogy minél több helyre eljusson a kezdeményezés híre.

Rákérdeztünk, hogyan zajlik majd az online kérdőívek kitöltése, ezen belül milyen módon ügyelnek majd a kitöltők azonosítására, elkerülve így a többszöri kitöltést, vagy a nem létező felhasználók bevetését. A válasz alapján erre még nincs véglegesen eldöntött módszer, de a gyakorlatban ismert szűrőket szeretnék igénybe venni, ami lehet akár a Facebook profil összekapcsolása, vagy Ügyfélkapu alapú azonosítás. Arra viszont nem kaptunk választ, hogy vajon hogy maradhat így mégis anonim a válaszadás folyamata.

Végül az is elhangzott, hogy a kormánynak természetesen nincs jogi kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy kötelező érvényűnek vegye a konzultáció során regisztrált véleményeket, de természetesen ezeket a döntések során mérlegelni fogják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik