Tech

Cerka is lesz az új hatalmas iPad mellé

Az Apple egy remek stylust is kínál majd a hamarosan érkező gigantikus tabletéhez.

A minden korábbinál nagyobb iPadről már 2013 őszén felröppentek az első pletykák, amikor is még úgy lehetett tudni, hogy az újdonság valamikor 2014-ben fog bemutatkozni. Most viszont ugyebár már teljesen egyértelmű, hogy a gigantikus tablet csak 2015-ben fog megérkezni.

Egyes források úgy tudják, hogy az Apple megirigyelte a Samsung Galaxy Note modellek sikerét, ennek megfelelően az új nagy iPadhez egy különleges cerkát is lehet majd rendelni. A többek közt vezeték nélküli adatátvitellel is felvértezett és Lightning csatlakozó aljzatos stylus azért nem jár alaphelyzetben a tablet mellé, mert állítólag jelentősen megdrágítaná az amúgy sem olcsó készüléket.

Pletykák szerint ez az egyelőre meglehetősen titokzatos, többek közt iPad Air Plus és iPad Max néven is emlegetett újdonság egy hatalmas méretű, egész konkrétan 12,2 colos, vagy esetleg 12,9 colos képátlójú érintőkijelzőt kap, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a felbontása pontosan mekkora lesz. Összehasonlításképp, a Samsung jelenlegi legnagyobb tableteiben 12,2 colos képátlójú és 2560×1600 pixeles kijelző található. Azt egyelőre nem tudni, hogy a 305x220x7 milliméter méretű, illetve állítólag A9 processzoros újdonság mennyivel lesz drágább az iPad Air 2-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik