Tech

Felpörögnek a Windows tartalomboltok

A Microsoft által üzemeltetett store-okban szépen lassan egyre több tartalom válik elérhetővé.

A Microsoft legutóbb novemberben számolt be arról, hogy a számítógépeken elérhető Windows Store-ban mintegy 187 ezer alkalmazás érhető el, az okostelefonokon használt Windows Phone Store pedig már több mint 340 ezer applikációt vonultat fel. Ily módon a két Windows tartalomboltban tavaly ősz végén összesen már több mint 527 ezer app volt fellelhető.

A redmondi mamutcég most újfent nyilatkozott a témában: a Microsoft közlése szerint jelenleg már több mint 560 ezer alkalmazás érhető el a két store-ban. Azt viszont sajnos nem tudni, hogy az elmúlt két hónapban beérkezett mintegy 33 ezer új tartalom milyen arányban oszlik meg a számítógépes és a mobil bolt között. A vállalat szerint egyébként naponta több száz új tartalom kerül fel a store-okba.

A Windows Store-t és a Windows Phone Store-t jelenleg még egyértelműen külön kell kezelnünk, azonban a Windows 10 operációs rendszer közelmúltban történt hivatalos bejelentésekor elhangzott, hogy az új szoftver végleges változatának 2015 közepén esedékes megjelenésekor a két Store-t össze fogják vonni. Míg a számítógépekre szánt Windows 10-ről ma már sok mindent tudhatunk és akár ki is próbálhatjuk az ingyenes tesztverzióját, a platform okostelefonos kiadásáról egyelőre elég kevés konkrétum derült ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik