Tech

2015 erősen várós újdonságai

A Canon a jövő év elején teljesen megújítja felső kategóriás tükörreflexes termékcsaládjait.

Azt már tegnap kitárgyaltuk, hogy a szakma szerint idén egyértelműen a Nikon D4s volt a világ legjobb profi fényképezőgépe, de mi a helyzet a nagy rivális Canon háza táján? Nos, a Canon idén ősszel mutatta be a remek felső-középkategóriás EOS 7D Mark II-t, ellenben az abszolút felsőházban egyelőre kivárásra játszott. 2015-ben azonban ezen a hadszíntéren is mindenképpen lépni fog a vállalat.

 

A japán gyártó még 2011 októberében leplezte le aktuális csúcsmodelljét, a Canon EOS-1D X-et, mely egy “személyben” váltotta a korábbi 1D Mark IV és 1Ds Mark III modelleket. Bár a forgalmazás csak 2012-ben kezdődött meg, elmondható, hogy a készülék mára már egy kicsit elöregedett, és megérett a váltásra. A legfrissebb pletykák szerint a várhatóan Canon EOS-1D X Mark II néven támadó újdonság hivatalos bejelentésére várhatóan 2015 legelején, talán már a januári CES szakkiállításon sor fog kerülni, arról viszont egyelőre sajnos még semmit sem tudni, hogy a készülék pontosan milyen adottságokkal fog rendelkezni. Az viszont több mint valószínű, hogy a Photokinán bejelentett Canon EOS 7D Mark II 65 AF-pontos autofókusz-rendszere egész biztosan az új csúcsmodellbe is meg fog érkezni, vélhetően egy kicsit továbbfejlesztett formában.

 

Nem sokkal később pedig jön majd a némileg olcsóbb, de még mindig full frame szenzoros Canon EOS 5D Mark IV, mely értelemszerűen a 2012 márciusában bejelentett Canon EOS 5D Mark III-at hivatott váltani, és amelynek ugyancsak a részét képezi majd a 65 pontos új AF-rendszer.

 

A japán gyártó a két évvel ezelőtti kölni Photokinán jelentette be a felső-középkategóriás digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán hadrendbe állított EOS 6D-t, mely mind a mai napig a Canon legolcsóbb Full Frame DSLR modellje. Jól értesült források szerint már javában folyik az EOS 6D Mark II típusjelzésű utómodell fejlesztése, melyet a Canon az elődnél állítólag kicsit magasabbra kíván pozicionálni, ennek megfelelően pedig az új modell drágább is lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik