Tech

Mindent letarolnak a webshopok

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 12. 16. 06:00

Meddig fejlődhet az online piac, hol a határa az webáruházak forgalmának?

Ma már egyre kevesebb az olyan ember Magyarországon, aki ne vásárolt volna elektronikusan, ne böngészett volna a webshopok elképesztő kínálatában. Ehhez elsősorban a technikai fejlődés, az internet térhódítása illetve a kapcsolat minőségének ugrásszerű növekedése adja az alapot. Egy friss elemzés szerint a webáruházak száma 2014-ben drasztikusan növekedett, az elkészítési és üzemeltetési díjak viszont csökkenő tendenciát mutatnak.

Érthető a növekedés, hiszen manapság már bárki, akár korábbi tapasztalatok és internetes szaktudás nélkül is indíthat webáruházat, amely nem is feltétlenül követel nagy befektetést, viszonylag egyszerűen létrehozható. Szakmailag korrekt programozók kínálják szolgáltatásaikat, melyekkel hibátlan működéssel tudunk áruházat üzemeltetni. Sőt, már bérelhetünk is online áruházat, amivel ugyanolyan szintű kereskedelmet tudunk folytatni, mint egy saját tulajdonú bolttal. A mai szélessávú kapcsolatokon már elképzelhetetlen az oldalak lassú betöltődése, a percekig tartó várakozás a kívánt oldal megjelenésére.

A vásárlási szokások átalakulnak, ma már az összes eladás közel 4 százaléka az interneten keresztül történik. Elképesztő szám, s a növekedés töretlenül ível felfelé: míg 2010-ben csak 50 milliárd forint körül volt az online forgalom, addig tavaly már meghaladta a 200 milliárdot is, ez negyven milliárddal volt több, mint 2012-ben. A GKI adatai szerint ebben az évben is folyamatos a növekedés – minden negyedév jobban teljesített az előzőnél. Az idei karácsonyi forgalom tekintetében már most érezhető a súlypont áthelyeződése, hiszen a keresések száma jelentősen meghaladja a tavalyi szintet. Ebben szerepe van az idén első ízben megrendezett Black Friday (Fekete Péntek) akcióinak is, hiszen a nagyobb portálok órák alatt értékesítették a készleteiket.
 
Ezekből a gondolatokból illetve a felnövekvő nemzedék vásárlási szokásainak elemzéseiből arra következtethetünk, hogy az internetes vásárlások aránya tovább növekszik – hiszen egyre nő a kínálat, egyre nő a megbízható, lelkiismeretes webáruházak száma – a becslések az összes vásárlás 10 százalékára teszik az internetes forgalom arányát. Azonban nemcsak az online vásárlások aránya nő folyamatosan, hanem az internetes vásárlók száma is drasztikusan növekszik: 2014-ben csak Magyarországon 3,4 millió ember vásárolt online, ami a rendszeresen internetező közönségnek a háromnegyede – ezzel az online vásárlások növekedési rátája maga mögött hagyta a kiskereskedelmi növekedést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.