Tech

A Photoshopot koppintja az új ACDSee

Több mint 50 millióan használják világszerte és most egy vadonatúj kiadás látott belőle napvilágot - ez az ACDSee.

Az ACD Systems szeptember végén jelentette be legfrissebb képkatalogizáló és fotómanipuláló szoftvereit, a felhasználók széles rétegeinek szánt ACDSee 18-at, illetve a haladó felhasználók igényeit is maximálisan kielégítő ACDSee Pro 8-at. Ez a két szoftver már régi jó ismerősünk, most pedig megérkezett az ACDSee vadonatúj harmadik variánsa.

Az újdonság a keresztségben az ACDSee Ultimate 8 nevet kapta, és a már említett két testvérénél annyival tud többet, hogy segítségével létrehozhatunk különböző fényképrétegeket és azokkal különböző műveleteket végezhetünk el, valahogy úgy, mint az Adobe-féle Photoshopban. A 32/64 bites képtámogatással rendelkező Ultimate 8 ára 149 dollár, a Pro 8 változat 89 dollárba kerül, az ACDSee 18 pedig 54 dollár ellenében gyűjthető be – a szoftverekből természetesen ingyenes próbaverzió is elérhető.

Az új szoftverek egyik legfontosabb újdonsága az úgynevezett PicaView, melynek révén az operációs rendszer kontextus menüiből is elérhető a kép előnézet funkció, illetve hozzáférhetők többek közt a fotó EXIF adatai is. Ugyancsak vadonatúj fejlesztés az úgynevezett 1-Step EQ, mellyel villámgyorsan javíthatunk a fotóink minőségén és akár különböző szűrőket is applikálhatunk rájuk. Ezenkívül említést érdemel még a felhőben tárolt képekhez gyors és egyszerű hozzáférést biztosító SeeDrive, az új kijelölő eszköz, az új digitális effektusok, illetve a legújabb fényképezőgépek RAW támogatása. Ezenfelül a Pro változat extrája a Pixel Targeting feature, melynek révén szín alapján egyszerűen kiválasztható és módosítható a fotók egyes része, ezenkívül pedig említést érdemel még az új kitöltő eszköz és a lehetőség, hogy idősorrendben visszavonjuk a korábbi szerkesztési parancsainkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik