Tech

Robotokkal és drónokkal indul a január

Minden év legelején megmutatják az új tech-divatot Las Vegasban. 2015-ben a drónok számítanak majd a legmenőbbnek.

Még alig heverte ki a szilveszteri pezsgőzést az átlag tech-újságíró, máris egy repülőn találja magát Las Vegas irányában. Hagyományosan minden év januárjában itt, a Consumer Electronic Show keretében mutatják be ugyanis a vállalatok az aktuális évre szánt nagy durranásaikat, friss termékeiket, szolgáltatásaikat, és már ekkor nagyjából levonható a következtetés arról, milyen tech-trendekről szól majd az év.

Az előrejelzések szerint a január 6-án nyitó CES 2015-ön a legszexibb hívószó a drón lesz. A kicsi, repülő kütyük és irányítható robotok már rég nem csak a hadsereg és a nagy technológiai óriások kiváltságának számítanak, hanem egyre inkább betörnek a hétköznapokba. Nemzetközi szinten a sportközvetítésektől a kutatáson át a csomagok kézbesítéséig minden területen folyik a repülő kütyük bevonása, de itthon sem ismeretlenek a szállongó kütyük. Volt, aki már a budapesti, netadós tüntetéseket, vagy rockzenei fesztiválokat is drónokról filmezett és fényképezett idén, de úgy tűnik, nemsokára az árszint, az elérhetőség és a kezelhetőség olyan szintre ér, hogy mobiltelefonokkal, játékkütyükkel egyenértékű árucikkek lesznek a repülő eszközökből.

A januári CES-en egyébként több mint 191 ezer négyzetméternyi területen 20 ezer új technológiai termék debütál a nagyközönség előtt, tehát lehetnek még hasonlóan ütős újdonságok. A szervezők külön kiállítótérbe csoportosítják a 25 leginkább meghatározó technológiai szegmenst, így többek között saját zónát kapnak az intelligens járművek, a háromdimenziós nyomtatás, az informatikai és mobilos biztonság, a viselhető eszközök, az okos otthonok és az internetre kapcsolódó szenzorok és kütyük.

A robottechnológiához kapcsolódóan 18 olyan céget vonultat fel, amelyek kifejezetten az okos, önműködő, felhőre kapcsolódó, mobillal irányítható eszközök forradalmasításán dolgoznak. Drónok terén hihetetlen mértékű lesz a fejlődés, a CES-t szervező CEA (Fogyasztói Elektronikai Szövetség) kutatása szerint a hétköznapi használatra gyártott drónok piaca 2015-ben megközelíti majd a 400.000 értékesített eszközt, ami 130 millió dolláros árbevételt és 55%-os növekedést jelent 2014-hez képest. Öt éven belül pedig a civil felhasználású drónok piacának volumene könnyen meghaladhatja az 1 milliárd dollárt is. A drónok 2015-ben először kapnak saját kiállítóteret a CES keretén belül, melynek köszönhetően a szektor vezető vállalatai mutatják be legújabb fejlesztéseiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik